A madridi parlament döntött a katalán kormány feloszlatásáról

külföld
2017 október 27., 14:35
comments 30

Miután a katalán parlament megszavazta a függetlenség kimondásáról szóló javaslatot, a madridi törvényhozás döntött

a katalán kormány feloszlatásáról, és az előrehozott választások kiírásáról.

Az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozó előterjesztést a jelen lévő 262 szenátusi képviselőből 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, egy képviselő pedig tartózkodott. Az intézkedés csak akkor lép életbe, ha az megjelenik az állami közlönyben. 

photo_camera Fotó: PAU BARRENA/AFP

Az Európai Bizottság nem kommentálta egyelőre a péntek délutáni eseményeket. Mina Andreeva szóvivő kijelentette:

„Semmit nem tudunk hozzátenni ahhoz, amit a bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján elmondtunk.”

Az Európai Bizottság korábban többször is az alkotmányos rend tiszteletben tartására figyelmeztetett, és a párbeszédet sürgette. 

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint semmi nem változik az Európai Unió számára azzal, hogy a barcelonai parlament függetlenségi pártjai megszavazták az önálló „Katalán Köztársaság” létrehozását, az EU-nak Spanyolország marad az egyetlen tárgyalópartnere - hangsúlyozta pénteken Twitteren.

Bejegyzésében Tusk emellett felszólította a spanyol kormányt, hogy az új fejlemények ellenére is részesítse előnyben az érvek erejét az erő érvével szemben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.