A Trump-kampány külpolitikai tanácsadója bűnösnek vallotta magát abban, hogy hazudott az FBI-nak

Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy vádat emelnek a Trump-kampány volt külpolitikai tanácsadója, George Papadopoulos ellen.

Papadopoulos bűnösnek vallotta magát abban, hogy korábban hamis nyilatkozatokat tett az FBI-nak.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) bírósági dokumentumokra hivatkozva közölte: Papadopoulosnak „széleskörű kapcsolatai voltak olyan emberekkel, akikről tudta, hogy kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal”. A férfi hollétéről nincsenek információk.

Papadopoulos az első ember, akit olyan bűncselekménnyel vádolnak, ami felveti, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány során a Trump-kampány kapcsolatba lépett orosz közvetítőkkel.

A gyanús szerint a tanácsadónak 2016 áprilisán egy meg nem nevezett „professzor” mondta azt, hogy Oroszországnak információi vannak Hillary Clinton „piszkos dolgairól” „több ezer email” formájában. A Wikileaks 2016. márciusban kezdett el szivárogtatni több ezer, a Clinton-stábtól meghackelt emailt, majd a demeokrata párt emailjeit júliusban, de az nem világos, hogy a „professzor” ezekre az emailekre gondolt-e.

Papadopoulos október 5-én vallotta magát bűnösnek abban, hogy hazudott az FBI-nak a találkozóinak időpontjait illetően azokkal a „külföldi állampolgárokkal”, akikről azt gondolta, hogy az orosz kormányhoz köthetők.

Trump kampánycsapata szerint Papadopoulos kis halnak számított a stábban, nem állt közvetlen kapcsolatban Donald Trump elnökjelölttel. Trump hétfőn a Twitteren megismételte, hogy nem volt „összejátszás” (az oroszokkal).

Manafort és Gates ellen is vádat emelnek

Vádat emelnek Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke és annak volt üzlettársa, Rick Gates ellen annak a vizsgálatnak a nyomán, amit Robert Mueller különleges ügyész folytat Oroszországnak a tavalyi amerikai választási folyamatba való beavatkozásáról.

Amerikai sajtójelentések szerint Manafort és Gates ellen az Egyesült Államok elleni összeesküvés, pénzmosás és adócsalás miatt emelnek vádat. Amerikai tévécsatornák helyszíni tudósításai szerint a 68 éves Paul Manafort helyi idő szerint a reggeli órákban az ügyvédjével meg is jelent az FBI washingtoni székházában.

A igazságügyi minisztérium és Robert Mueller hivatala még nem adott ki közleményt, és kommentálni sem kívánta a történéseket, de nem válaszolt a megkeresésekre Rick Gates és Jason Maloni, Manafort szóvivője sem.

Ez az első vádemelés a Robert Mueller-vezette vizsgálat nyomán. Muellert májusban nevezték ki széles jogkörrel a vizsgálat levezénylésére, azután, hogy Trump utasítására és saját bevallása szerint is az oroszügyi vizsgálat miatt kirúgták Jim Comey FBI-igazgatót. Ez a lépés akkora vihart kavart, hogy az igazságügyi minisztérium előremenekülve különleges ügyészt bízott meg a vizsgálat levezénylésével.

Péntekről szombatra virradó éjjel a CNN hírtelevízió szivárogtatta ki, hogy a vádemelési jogkörrel felruházott nagyesküdtszék jóváhagyta a vádemeléseket, amiket Mueller javasolt.

A vizsgálat során kiemelt figyelmet fordítottak Paul Manafort korábbi munkáira Ukrajnában, ahol – mielőtt még Donald Trumpnak dolgozott volna – éveken át politikai konzultánsa volt egy oroszbarát politikai pártnak.

Donald Trump Paul Manaforttal, amikor az utóbbi még a kampányfőnöke volt. Manafort Viktor Janukovics tanácsadójaként kerülhetett kapcsolatba az orosz titkosszolgálatokkal.Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

Vizsgálták Manafort személyes pénzügyeit is, és azt, vajon megsértette-e a külföldi ügynökökre vonatkozó kötelező regisztrációs törvényt, elmulasztotta-e külföldi bankszámla kötelező bejelentését és ezzel kapcsolatos adózási kötelezettségeit. júliusban az FBI rajtaütésszerű házkutatást tartott Manafort Washington melletti, a virginiai Alexandriában lévő lakásában.

Paul Manafort, aki korábban több republikánus elnökjelölt kampánycsapatában dolgozott, 2016 márciusában csatlakozott Donald Trump kampánycsapatához, és májusban Trump kinevezte kampányfőnöknek. 2016 augusztusában – miután kiderült, hogy korábban oroszbarát ukrán pártnak dolgozott – Trump lemondatta, de sajtóhírek szerint az üzlettársa, Rick Gates továbbra is fontos szerepet játszott a kampányban. A választás után Gates részt vett a beiktatási ünnepségek szervezésében.

Donald Trump a Twitteren így reagált a fejleményekre: „Sajnálom, de ez évekkel azelőtt történt, mielőtt Paul Manafort a kampánycsapat tagja lett. De miért is nem összpontosítanak Crooked Hillaryre és a demokratákra?” (Guardian, MTI)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.