Amikor megjelentek azok a videók, a rendszernek néhány nap alatt vége lett

A gazdag bányamérnököt, Enrique Cárdenast egy nap felkeresi Peru leggusztustalanabb bulvárlapjának főszerkesztője. Egy halom fotót mutat neki arról, hogy a mérnök egy orgián vesz részt. Biztosítja, hogy a képek jó kezekben vannak, ők sosem használnák fel ezeket. Aztán csak megemlíti, hogy a lapjuknak éppen szüksége lenne egy nagyobb befektetőre. A zsarolás alig leplezett.

Eközben megismerjük Cárdenas feleségét, Marisát, aki forró erotikus kalandokba keveredik legjobb barátnőjével, Chabelával. Megismerjük a költőből lett tévésztárt, Juan Peinetát, akit ugyanez a bulvárlap, a Destapes tett tönkre. És megismerjük magát a lapot is, ahol a társadalom aljáról önmagukat felküzdő emberek lelkiismeret-furdalás nélkül nyomják bele bárki fejét a legmélyebb mocsokba.

Cárdenas úgy dönt, hogy nem fizet, a képek megjelennek. Az egész ország ezen csámcsog. És ekkor meggyilkolják a Destapes főszerkesztőjét, Rolando Garrót. Az pedig világossá válik, hogy a történet sokkal többről szól, mint egy gazdag ember személyes mocskáról, mert a lap közvetlen kapcsolatban van Peru vezetésével, vagyis Alberto Fujimori elnökkel és első számú emberével, a rejtélyes Doktorral.

Fiktív sztori, igaz keret

Erről szól a Nobel-díjas perui író, Mario Vargas Llosa Öt sarok című regénye, ami idén jelent meg magyar fordításban. A történet fiktív, de a kerete teljesen valóságos: a kitalált sztorin keresztül azt mutatja be, hogyan működött a kilencvenes évek Perujában Fujimori elnök rendszere. Ennél általánosabban pedig azt, hogyan lesz fegyver egy diktatúra kezében a média és a bulvár.

A regény kifejezetten könnyed olvasmány, közérthető nyelvvel, egyszerű cselekménnyel. Tele van pajkos szexjelenetekkel, amik egy idő után inkább viccesek, mint komolyan lehetne venni őket - bár a szerzőnek van erre magyarázata: a korszak olyan nyomasztó volt a peruiak számára az emberrablásokkal, a terrortámadásokkal, a kijárási tilalommal és az elnyomó intézkedésekkel együtt, hogy utolsó menedékként a hálószoba maradt nekik, ahol még felszabadultak tudtak lenni, és ezt próbálja visszaadni a regény. A párbeszédek pedig már-már fapadosan direktek, alig hagynak teret az olvasó fantáziájának. De mindezzel együtt is az Öt saroknak van egy komoly erénye: 

a rendszer lelkébe lát.

Llosa ebben jó. Megfogni valamit a diktatúrák lényegéből. A 2000-ben megjelent Kecske ünnepe című regénye, ami az Öt saroknál jóval nagyobb falat, a dominikai rendszert, és annak működtetőit mutatta be kíméletlen részletességgel. Amikor pedig 1990-ben úgy írta le Mexikót, hogy az a „tökéletes diktatúra” („mert álcázni tudja, hogy diktatúra”), az olyan tömör és pontos volt, hogy szállóigévé vált Mexikóban.

Alberto Fujimori megválasztásakorFotó: WALTER QUISPE/AFP

De a legjobban természetesen Perut ismeri, ahol maga is beszállt a politikába, és 1990-ben ő volt Alberto Fujimori ellenfele az elnökválasztáson. A választók viszont akkor sokkal inkább elhitték a japán-perui, totális outsider agrármérnöknek, mint az inkább az elithez sorolt liberális írónak, hogy rendbe tudja hozni az országot. És volt is mit rendbehozni: a gazdaság is romokban hevert, de ami ennél is sokkal fontosabb volt, Peru akkor már évek óta szenvedett a Fényes Ösvény nevű terrorszervezet háborúja miatt. Ezt azért fontos tisztázni, mert ez jelentette a Fujimori-rendszer alapját.

Valaki csináljon már valamit!

A Fényes Ösvény maoista alapokon akarta felszámolni az egyébként valóban felfoghatatlanul egyenlőtlen társadalmi rendet, és Peru legszegényebbjei között toborzott fegyvereseket. Abimael Guzmán vezetésével valami olyasmi akartak elérni, mint Pol Pot Kambodzsában, ami ugyan nem jött össze, de így is több tízezer halálos áldozata volt a működésüknek, a nyolcvanas évek végére pedig már a vidéki Peru nagy részét rettegésben tartották. A válaszul bevetett katonák gyakran legalább olyan kegyetlenek voltak, a lakosság sokszor két tűz közé került. De ahogy az lenni szokott, nem a halomra gyilkolt nincstelenek keltettek igazán nagy figyelmet. Hanem az, amikor a robbantásos merényletek és emberrablások megérkeztek a fővárosba, Limába, és a hegyi falvaktól beláthatatlan távolságban élő városi középosztály is saját bőrén érezte meg a terrort. Ekkor vártak segítséget Fujimoritól, aki csak El Chino, vagyis a kínai néven futott a köznyelvben, de jó populistaként ezen nemhogy nem sértődött meg, hanem kifejezetten büszkén viselte és hangoztatta maga is.

Fujimori legnagyobb pillanata az volt, amikor két évvel megválasztása után elfogták Guzmánt. A show kedvéért fekete-fehér csíkos egyenruhában mutogatta egy ketrecben, hogy látványt örökre megjegyezze mindenki. 

Guzmán rácsok mögött.Fotó: HECTOR MATA/AFP

A Fényes ösvényt ezzel lefejezték, a szervezet összeomlott. Csakhogy az ország addigra már túlvolt egy alkotmányos önpuccson, Fujimori ugyanis nem sokkal hivatalba lépése után feloszlatta a kongresszust, felszámolta a jogállamot, és gyakorlatilag diktatúrát vezetett be, arra hivatkozva, hogy rendkívüli lépésekre van szükség. A lakosság nagy része támogatta ebben, Guzmán elfogásakor pedig az elnök triumfált. Más kérdés, hogy a terroristavezér elfogásához sokkal inkább szisztematikus és alapos rendőri munka vezetett, mint bármiféle rendkívüli intézkedés. És ami ennél is fontosabb: bár innentől kezdve csak elszigetelt támadások történtek, ezeket Fujimori mégis felhasználta arra, hogy konszolidálja a rendszert, és állandósítsa a rendkívüli intézkedéseket. 

És egyre inkább terroristának számíthatott bárki, akit ellenfélnek tekintett. 

A rendszer fontos szimbólumai a rendkívüli bíróságok voltak, ahol símaszkos bírók hoztak ítéleteket. Az eredeti indoklás az volt, hogy azért ne legyenek felismerhetőek, hogy a terroristák ne tudják megfenyegetni őket. Aztán egy idő után már egyetemistákat ítéltek koholt vádakkal arctalan emberek húsz év börtönre, ennyi volt ugyanis a minimum terrorügyekben.

Arctalan bírók. Képkocka a Fall of Fujimori című dokumentumfilmből.

Fujimori legfőbb szövetségese egy rejtélyes hátterű titkosszolgálati figura, Vladimiro Montesinos volt. 1990-ben segített Fujimorinak eltüntetni néhány kínos dokumentumot, hálából az állambiztonság vezetője lett. Onnantól kezdve pedig ő intézett minden mocskos ügyet a törvénytelen gyilkosságokat elkövető halálbrigádoktól a félelem légkörét fenntartó médiáig.

Az első médiadiktatúra

Ahogy a State of fear című dokumentumfilmben mondják: Fujimori rendszere volt Latin-Amerika első médiadiktatúrája. A tömegmédián keresztül manipulálta az emberek félelmeit. Első számú eszköze a televízió volt, gyakorlatilag videoklipp-politizálást folytatott. Félelmet fecskendezett a peruiak vénájába akkor is, amikor már nem lett volna ok annyira félni.

De nemcsak tévéi voltak, hanem bulvárlapjai is. Ezeket pedig arra használta, hogy besározza, lejárassa, a legmocskosabb ügyekbe keverje azokat, akik még a leépített demokratikus intézmények mellett is megmaradtak politikai ellenfélnek. Nemcsak a témákat, de a konkrét szalagcímeket is meghatározták.  Ezzel pedig vissza is térünk az Öt sarokhoz, aminek Destapes című bulvárlapja ugyan kitalált, de számos pont ugyanilyen létezett. (És hasonlót írt a Kecske ünnepében, ahol Trujillo dominikai diktátor általában nem elégedett meg azzal, ha egyszerűen kiiktatta ellenfeleit, hanem törekedett arra is, hogy hírnevüket, vagy emléküket a lehető legjobban besározza.)

A kormány szemétdombja

A regény pedig elég plasztikus leírást ad a lapról, ahol ordítva teremtik le a fotóst, amiért túl normális képet csinált egy lejáratandó célszemélyről („Idomtalan csöcsöket kértem, meg förtelmes nagy hasat és segget, erre idehozol nekem egy jó megjelenésű kisasszonyt”), ahol politikai megbízó és főszerkesztő közösen beszélik meg, hogy egy kellemetlekedő ellenzéki képviselőről találják ki, hogy egyszerre zaklatja szexuálisan férfi sofőrjét és cselédlányát, hogy a hatás maximális legyen („Buzi és erőszaktevő egyszerre. Remek! Rosszabb, mint egy tüdőbajos köpet”). És ahol két dolgozó kicsit megtörve így beszél arról, hogy mit is csinálnak valójában, amikor tudatosul bennük, hogy ők a Fujimori-rendszer lefolyója:

„Ez vagyunk? A szar, amivel a kormány az ellenségeit bekeni?

Ez és még ennél is rosszabb. A kormány hányadéka, hasmenése, szemétdombja. Arra szolgálunk, hogy szutyokkal tömjük tele a kritikusainak és mindenekfelett a Doktor ellenségeinek a száját. Hogy emberi szemetet csináljunk belőlük.”

Egy nappal többet sem! Fujimori takarodj!Fotó: JAIME RAZURI/AFP

Az Öt sarok megjelenésekor egy perui újságíró azt írta: a regényhez hasonlóan a valóságban sem volt senki érinthetetlen a lecsúszott költőtől a gazdag mérnökig.

Az Öt sarokban aztán jön egy nagy fordulat, és maga a Destapes fordul a rendszer ellen. Ez is a kitalált történet része, de erősen rímel arra, ami valóban megtörtént a Fujimori-rendszer bukásakor 2000-ben. Fujimori ekkor ismét megnyerte az elnökválasztást, de óriás tüntetések kezdődtek a választási csalásokról szóló hírek miatt. (Már a választáson való indulás indoklása is hamisítatlan Fujimori volt: bár az alkotmány szerint csak kétszer lehet valaki elnök, de úgy érvelt, hogy az új alkotmányt éppen ők fogadták el 1992-ben, azóta pedig csak egyszer volt választás, 1995-ben, a 2000-es tehát az új rendszer szerint még csak a második elnöksége.)

És akkor megjelent a videó. 

A felvételen Vladimiro Montesinos, a titkosszolgálat vezetője, az elnök első számú embere látható egy szobában, ahogy lefizet egy képviselőt. A hatás elementáris volt. Sok szó volt a rendszer korrupciójáról, de amikor láthatóvá vált az emberek előtt a tévében, életnagyságban, az egészen más. A rendszer napok alatt omlott össze, a legyőzhetetlennek hitt Fujimori személyesen is nevetségessé vált, ahogy tévéstábok gyűrűjében Lima-szerte próbálta megtalálni Montesinost. Az egész elit pánikban volt, mert nyilvánvaló lett, hogy rengeteg hasonló felvétel van még. És ezek el is kezdtek sorban megjelenni. A videókat valószínűleg éppen azért készítette a titkosszolgálat, hogy ellenfeleiket tudják zsarolni, végül mégis Montesinos ellen használták fel ezeket. 

Ennél is ironikusabb, hogy hatalmon Fujimori éppen a média, a képek erejét használta rendszere fenntartására, és éppen a képek ereje okozta a bukását is.

Fujimori az első videó megjelenése után két nappal bejelentette, hogy új választást ír ki, amin ő nem indul, és feloszlatta a titkosszolgálatot is. Japánba utazott, és évekre ott is maradt. Montesinost Veneuzelában tartóztatták le, gyilkossági és korrupciós ügyek miatt börtönbe került. 

Vladimiro Montesinos a bíróság előtt.Fotó: CORTESÍA/NOTIMEX

Amikor Fujimori 2005-ben Chilébe utazott, őt is letartóztatták, jelenleg is börtönbüntetését tölti. Az első ítélet emberi jogi törvénytelenségekről szólt, aztán elítélték azért is, mert közpénzből szerzett meg magának bulvárlapokat. José Ugaz főügyész (aki 2014-ben a Transparency International vezetője lett) 150 millió dollárnyi, vagyis 36 milliárd forintnyi elsikkasztott perui közpénzt szerzett vissza Svájcból, a Kajmán-szigetekről és az Egyesült Államokból. (Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy Llosa neve pedig a Panama-papírokban került elő, ezek szerint neki is volt offshore számlája. Az író azt mondta, nem tett semmi törvénytelent.)

Fujimori bukása után persze nem változott meg minden egy csapásra. Hívei szemében ugyanolyan népszerű maradt, és ezután sem hitték el a vádakat. Lánya, Keiko Fujimori tavaly elindult az elnökválasztáson, és csak hajszállal maradt alul. A Fényes ösvény megmaradt tagjai kokainkereskedelem kispályás szereplői lettek. A változás ezzel együtt is egyértelmű. Tyler Cowen közgazdász a 2016-ban hivatalba lépő Pedro Pablo Kuczynski jobbközép elnököt a világ leginkább figyelemre méltó vezetőjének nevezte.

Az Öt sarok a perui olvasók számára visszaemlékezés az ország modern kori történetének egyik legzajosabb évtizedére. A nyugati világ olvasóinak nagy része számára izgalmas egzotikum, és könnyed kikapcsolódás. Az illiberális rendszerben élő olvasókat pedig arra emlékezteti, hogy nincsenek egyedül, és vannak a világon, akik már egészen hasonló dolgokat éltek át. 

(Felső kép: Mario Vargas Llosa kampányol 1988-ban. AFP/Niceforo Ruiz)

;