Most akkor a migránsoktól kell félnünk vagy az európai szélsőségesektől? Az a jó, ha nem engedünk be senkit, vagy tökmindegy, mert azok is simán felrobbanthatnak egy metrót, akik évek óta köztünk élnek? Biztonságpolitika és migráció címen rendezett beszélgetést kedd este a Gólyában a Menedék Egyesület, a vendég Tálas Péter volt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem védelmi kutatóközpontjának vezetője, és Horváth-Sántha Hanga, a kormányközeli Századvég által létrehozott Migrációkutató Intézet munkatársa.

De Közszolgálati Egyetem ide, Századvég oda, a két kutató a kormánypropagandától teljesen függetlenül hozott értelmes érveket arra, hogy miért kéne már most jó alaposan felkészülni arra, hogyan fogadjuk majd azokat a milliókat, akik csak a következő évtizedekben érik el Európát.

Európa jól elbaltázta a menekültválságot

“A migráció egy természetes jelenség, végigkísérte az emberiség történetét” - mondta a beszélgetés elején Tálas Péter. Sőt, manapság már teljesen hivatalosan történik, például akkor, amikor az ember átköltözik egyik országból a másikba, akár az Európai Unión belül. Ennek ellenére biztonsági kockázatot is jelent, de elsősorban akkor, ha a befogadó ország nem tud mit kezdeni az országba érkezőkkel.

Ez azért fontos, mert abban mindkét kutató egyetértett, hogy a 2015-ös nagy menekülthullám idején Európa nagyon nem volt felkészülve a kontinenst elárasztó embertömegre.

Pedig Tálas meg is jegyezte, hogy a menekülthullámnak nem kellett volna ekkorát ütnie, hiszen legfeljebb kétmillió menekültről van szó, ami elenyésző szám az Európai Unió ötszázmilliós lakosságához képest.

Horváth-Sántha Hanga szerint a legfőbb gond az volt, hogy akkora tömegben érkeztek az emberek, hogy az államok képtelenek voltak megfelelően ellenőrizni őket, másrészt nem tudták megadni nekik azt, amivel elébe mehettek volna a később kialakuló konfliktusoknak: az integráció lehetőségét. Legyen lehetőségük elhelyezkedni, munkát vállalni, megtanulni a nyelvet és kezeljék ki őket a háború okozta traumákból - sorolta a kutató a teendőket.

Ehhez képest a két legnagyobb befogadó országban, Németországban és Svédországban menedékkérők százezreinek éveken keresztül húzódott a menedékkérelmi eljárása, ők ez idő alatt teljes létbizonytalanságban éltek, és el sem kezdődhetett az integrációjuk. A német szabályokon a közelmúltban változtattak, most már például a gyerekek a menedékkérelmi eljárás alatt is járhatnak iskolába (a magyar integrációs támogatást épp tavaly nullázta le a kormány).

Nem tudták nekik elmagyarázni, hogy ne robbantsd fel a metrót

Horváth-Sántha Hanga szerint a létbizonytalanság többek között azért sem jó, mert könnyen a bevándorlók radikalizálódásához vezethet.

Igen ám, de radikálisok nem csak az újonnan érkezettek közül kerülhetnek ki. Sőt, Tálas Péter szerint az elmúlt évek európai terrorcselekményeinek elkövetői kisebb számban kerültek ki az újonnan érkezett bevándorlók közül, a többségük olyan ember volt, aki sokkal régebben érkezett, vagy már Európában nőtt fel. Tálas szerint ezekért az emberekért az európaiak a felelősek.

“12 évig jártak európai szocializációs intézményekbe, óvodába, iskolába, és azt nem tudták nekik elmagyarázni, hogy ne robbantsd fel a metrót” - mondta.

Horváth-Sántha Hanga szerint az ilyen esetekben azt érdemes vizsgálni, hogy mi vitte rá a másod- vagy harmadgenerációs bevándorlót, hogy az iskola és a társadalmi együttélés ellenére részt vegyen egy terrorakcióban.

Valamilyen okból kifolyólag ezek a fiatalok nem tudják összerakni magukban azt a sok összetevőt, amelyből mindannyiunk identitása áll. Nem tudnak kialakítani egy koherens énképet - mondta. A terrorszervezet pedig emiatt könnyen megtalálja őket, azt mondják, nincsenek barátaid, senki sem szeret, és senki sem akarja, hogy tagja legyél a társadalomnak. Ők pedig célt és hovatartozást kínálnak. A kutató szerint a terrorcselekmények elkövetői általában elszegényedett, akár állástalan emberek, sokan közülük börtönviseltek, a lényeg, hogy

képtelenek voltak felépíteni maguknak egy olyan identitást, ami kizárja, hogy más európaiak életére törjenek.

Erre példaként később előkerült a norvég mészáros, Anders Behring Breivik, aki még csak nem is bevándorló, mégis idenitásválságban szenvedett. Sok közösséghez próbált csatlakozni, például pakisztániakhoz is, mégis bevándorlógyűlölő lett. Nála azt kell elemezni, miért nem volt képes találni egy közösséget az országában, amelyhez csatlakozni tudott volna, és amely befogadta volna? - mondta.

A sok veszélyforrást jelentő ember azonban Horváth-Sántha szerint lehetetlen helyzet elé állítja a titkosszolgálatokat. Közel 40-50 ember kell ahhoz hogy egy veszélyforrást figyeljenek. De ha nyolcezer veszélyforrás van, ahhoz több mint 300 ezer megfigyelő kellene. "Ekkora titkosszolgálat nincs” - mondta.

Mi lesz azokkal, akik elmentek harcolni az ISIS-hez, de most visszatérnének?

A menekültekkel érkező, vagy már jó ideje Európában élő bevándorlóból kinevelődő terrorista azonban csak a jéghegy csúcsa, a két kutató egy sor másik veszélyre is felhívta a figyelmet:

• Azokra az emberekre, akik maguk ugyan nem tesznek semmi erőszakosat, vagy törvénytelent, de folyamatosan arról beszélnek a közösségükben, hogy nem szabad integrálódni (Horváth-Sántha egyes imámokat hozott fel példaként).
• Azok a Közel-Keletre utazó európaiak, akik egyszerűen beálltak harcolni a terrorszervezetekhez. Ők egyszer, ha vége a háborúnak, vissza fognak térni, és akkor a hatóságoknak igencsak nagy problémát fognak jelenteni, az igazságszolgáltatásnak pedig rendkívül nehéz lesz bizonyítania, hogy távollétükben terroristának álltak.
• Azokra a menedékkérőkre, akiknek elutasították a menedékkérelmét, de a menekültügyi rendszer túlterheltsége miatt egyszerűen nem tudták őket hazaküldeni, és most Európában kóborolnak.

És akkor ott vannak még az európai szélsőségesek is. Horváth-Sántha Hanga többször hangsúlyozta, hogy az egy dolog, hogy a bevándorlók mekkora biztonsági kockázatot jelentenek számunkra, de az sem mindegy, hogy a befogadó társadalom mekkora biztonsági kockázatot jelent az ő számukra.

Németországban például a 2015-ös válság óta elszaporodtak a menekültszállások elleni támadások. A kutatónő szerint pedig az elkövetők nem mindig köthetőek szélsőjobbos mozgalmakhoz, vannak ugyanis, akik egyáltalán nem bíznak a politikai vezetésben, és a saját maguk kezébe akarják venni az igazságszolgáltatást.

Ez az igazán veszélyes kérdés, mit csinálunk azokkal az emberekkel, akik időnként bekattannak? - kérdezte Horváth-Sántha. Ők bárkik lehetnek, és mivel nem köthetőek egy mozgalomhoz vagy párthoz sem, a hatóságok látókörében sincsenek.

Válogatnunk kéne, ehelyett en bloc utáljuk őket

Mindezek ellenére Tálas Péter szerint az európai országoknak valójában egyszerű dolguk van: el kell dönteniük, hogy kiket akarnak befogadni és kiket nem.

“Egyedül abban a kérdésben nem dönthetünk, hogy a menekülteket be kell fogadnunk, mindenki más esetében viszont dönthetünk”

- mondta. Ha szemüveges lányokat akarunk, jöhetnek, kopasz öregemberek meg nem.

Szerinte a feladat most az, hogy Európa felkészüljön a következő években és évtizedekben várható bevándorlók fogadására, akik elsősorban Afrikából fognak érkezni, milliós nagyságrendben (a kutató itt levezette, hogy a jelenlegi migrációs trendekkel, de növekvő népességgel számolva ez több tízmillió embert fog jelenteni. “Nem az a kérdés, hogy jönnek-e, hanem az, hogy mi ki tudjuk-e választani közülük azokat, akiket akarunk és nem akarunk, Bűnözőkre nincs szükségünk, orvosokra és pedagógusokra viszont nagy szükségünk van” - mondta. “Ehelyett ott tartunk, hogy utáljuk őket úgy en bloc, vagy azt gondoljuk róluk, hogy terroristák.”