Két napra kimenőt kapott a többszörös életfogytiglani büntetését töltő anarchista terrorista Görögországban

külföld
2017 november 12., 08:16

A többszörös életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Dimitris Koufodinas a November 17 anarchista terrorista szervezet tagja volt, és a hétvégén engedték ki egy athéni börtönből, miután a börtön vezetése jóváhagyta, hogy két napot szabadon töltsön el.A feltétel mindössze annyi volt, hogy naponta kétszer jelentkezzen be a helyi rendőrőrsön. 

A döntést nagy felháborodás fogadta, Koufodinas ugyanis az N17 egyik vezetője volt, 11 ember, görög és külföldi hivatalnokok meggyilkolása miatt ítélték el. A támadásokat 1976 és 2000 között hajtotta végre. 

Görögországban az életfogytiglanra ítélt raboknak nyolc év börtönben töltött idő után lehetőségük van rövid kimenőt kérni, ha ezt engedélyezik számukra, akkor elhagyhatják a börtönt. Koufodinas nem először próbálkozott kimenő igénylésével, de korábbi igényeit elutasították. 

photo_camera Fotó: PANAYOTIS TZAMAROS/NurPhoto

A Syriza-kormány nem kommentálta a döntést, de ellenzéki politikusok szerint a kormány így is túlságosan nyitott az anarchista szervezetek iránt, az egyetemeken terjedő szélsőbaloldali csoportokkal sem kezdenek semmit. Egy politikai elemző, Thanos Veremis pedig egyenesen arról beszélt a nemzetközi sajtónak, hogy a kormány óvatosan ugyan, de csodálja a XIX. századi anarchista hagyományokat. 

Koufodinas többek között megölte a görög CIA-iroda vezetőjét, a brit katonai attasét és egy török diplomatát is. A görög államrend megdöntésére szerveződő marxista-anarchista N17 tagjai ezen kívül támadtak görög politikusokat és üzletembereket is. 

A kétnapos szabadon engedés hírét elítélték görög jobboldali politikusok, illetve az amerikai nagykövet is. 

Az N17 egy másik tagja, Christodoulos Xiros 2014-ben kapott kimenőt, ekkor elszökött, és csak hónapokkal később kapták el. Épp egy terrorszervezettel működött együtt, mellyel a börtönnél robbantottak volna, hogy kiszabadítsák társaikat is. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.