Egy japán nő bevitte a 7 hónapos gyerekét az önkormányzati ülésre, az elnök kivezettette a teremből

Néhány héttel azután, hogy Ivanka Trump a nők helyzetének javítását sürgette egy japán konferencián, egy politikusnőt arra kényszerítettek, hogy elhagyja a termet, mert elfogadhatatlannak nevezték, hogy bevitte magával a 7 hónapos gyerekét.

Egy anyuka a kislányával Tokióban.Fotó: Natalija Szeliversztova / Szputnyik

Ogata Juka szerdán azért vitte be magával a fiát a kumamotói önkormányzati ülésre, hogy ezzel is rávilágítson, milyen nehéz helyzetben vannak a japán szülők – köztük is főleg a nők –, akik a kevés bölcsődei és óvodai férőhely miatt a karrierüket kockáztatják a gyerekvállalással.

Ogata röviddel az ülés kezdete előtt foglalta el a helyét, ekkor ment oda hozzá az elnök és a titkársági személyzet, kérdőre vonva a nőt. (Erről itt látható fénykép.) Az elnök Ogatát kivezettette a teremből az irodájába, majd a nő a gyereket egy barátjára bízva, kis késéssel egyedül tért vissza az ülésre.

Az elnök a többi politikustól elnézést kért a késésért, egyikük állítólag azt mondta, nem ő tartozik bocsánatkéréssel. Arra nincs szabály, hogy egy csecsemőt nem vihet be magával egy nő, de a politikusok ragaszkodtak ahhoz, hogy a gyerek egy „látogató”, így neki a látogatók között kellett volna helyet foglalnia.

Ogata azt mutatta be ezzel, hogy sok hasonló probléma merül fel a munkaerő-piacon, ahol egyre több nő jelenik meg, miközben harmadik éve nőtt a várólista az államilag támogatott bölcsődei és óvodai férőhelyekre. A friss adatok szerint a kormány terve, hogy 2020 áprilisára minden gyereknek jusson állami férőhely, igencsak kétségesnek tűnik. (Guardian)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.