Nemhogy egy pénztárca hurcolását, de még egy bankkártya-PIN megadását is nyűgnek érezzük időnként a vásárlások során. Pedig voltak idők, amikor jóval macerásabb volt kifizetni valamit, bármit, mint ma, a modern hitelpénz, pláne a mobiltelefonba integrált chippel fizetés lehetőségének korában. A középkori Oroszországban például széles körben elfogadott valuta volt a mókusprém, valamint számos egyéb fajta kis szőrös állat bundája, esetleg füle, orra, karma.

A fura fizetőeszközt ugyan bizonyára nem volt egyszerű zsebre gyűrni és a váltás, visszaadás sem ment olyan simán, mint egy mai bankjegy esetében, volt viszont a sajátságos pénzügyi rendszernek egyes történészek szerint egy komoly járulékos haszna. A pestisjárvány kevésbé sújtotta Oroszországot, mint a fejlettebb világot, hiszen a kórokozókat hordozó rágcsálók állományát alaposan megcsappantotta a helyi monetáris rendszer működése.

Ugyan nem fizetőeszköz, inkább csak fedezeti eszköz, de mindenképpen érdekes devizanem a parmezán. Az olasz Credito Emiliano, röviden CREDEM bank hatalmas páncéltermet üzemeltet, melyben 40 kilós keménysajtok érlelődnek, érlelődés közben pedig hitelfedezetként szolgálnak a környékbeli termelők számára, melynek fejében a nagy gurigáknál könnyebben kezelhető eurókat hívhatnak le bankszámlájukról. Nagy szerencse, hogy a bank végez ilyen szolgáltatást, különben szegény sajtkészítők járhatnának hatalmas, hűtött pénztárcákkal.

A Salamon-szigeteki Yap sziget helyi valutájához viszont nem lenne elég egy kis hűtőfurgon sem pénztárcának. A hatalmas kőtömbök tulajdonjogára épített helyi monetáris gazdaság egyenként akár nyolctonnás, négy méter átmérőjű érméihez kamion kellene. Persze ezeket a pénzeket nem mozgatják fizikailag a helyiek, egyszerűen csak regisztrálják, melyik kinek a tulajdonában van éppen, szóval egy Yap-szigeti tranzakció nagyjából olyan, mintha mi a lakásunkkal akarnánk fizetni a boltban a tejért-kenyérért.

Ha a klasszikus bankjegy-érme vonalon maradunk, akkor pedig a mai napig mi tartjuk a rekordot azzal a pénztárca-mérettel, amire szükség volt annak a háziasszonynak, aki a második világháború utáni hiperinfláció során indult bevásárolni. A százmillió bilpengős bankjegy máig a világ legnagyobb címletű bankjegye, egy új egyforintos pedig 1946. augusztus elsejei bevezetésekor 400.000 kvadrillió pengőt ért - volna, de a pengő eddigre nyilván teljesen abszurd dologgá vált. A váltás pillanatában a teljes magyar készpénzállomány nem egy lyukas kétfillérest, de egy tized fillért sem ért, hivatalosan.

Nem pénztárca, kukásautó kellett a pengőhöz a pengőkorszak végén

Ma, Magyarországon pedig egyre több helyen nemhogy molyirtós zsák, hűtőkocsi, bányateherautó vagy spárgával átkötött papírköteg, de még pénztárca, sőt, bankkártya se kell ahhoz, hogy fizethessünk a termékért, szolgáltatásért.

A Simple by OTP alkalmazással elég egy NFC-chipes, legalább 4.4-es androidos mobiltelefon - még akkor is, ha nem is vagy OTP-s. Részletekért kattints ide!