Elolvashatja szóról szóra, hogyan kérdezték ki a nyomozók Gyurcsány feleségét

politika
2017 november 25., 19:30

Gyurcsány Ferenc feleségét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető Dobrev Klárát pénteken tanúként hallgatták meg a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán a Czeglédy-üggyel kapcsolatban. A csalással vádolt ügyvédnek Gyurcsányék cége ugyanis korábban pénzt adott kölcsön.

Dobrev Klára már tegnap, a meghallgatás után is tartott egy sajtótájékoztatót, ahol furcsának nevezte a délelőtti eljárást, mert a nyomozó „egyetlen egy olyan kérdést sem tudott feltenni, ami az előtte lévő papírokból ne derült volna ki”. Szombat délután azonban a kihallgatásának teljes jegyzőkönyvét felrakta a Facebookjára.

A jegyzőkönyv szerint a nyomozók Dobrevet főleg a Czeglédy-nek nyújtott hitelek technikai részleteiről kérdezték, például milyen bankszámlára utaltak ők, és hogyan törlesztett Czeglédy. Arra is rákérdeztek, hogy Dobrev tudja-e, mire kellett az ügyvédnek a pénz. Azt felelte, hogy úgy tudja, likviditási problémái voltak.

A kihallgatás elején Dobrev jegyzőkönyvbe mondta, hogy az eljárást politikai motiváltságúnak tartja. “Tanúkihallgatásom egyetlen célját abban látom, hogy a Fidesz kampányának megfelelően a kormánypárti sajtóban többször le lehessen írni, lehessen fényképet készíteni arról, hogy a kormány egyik legádázabb politikai ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét büntetőüggyel hozzák összefüggésbe” - mondta.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, ami diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését, így a gyanú szerint kb. 3 milliárdos vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.