Tiltakoznak a horvát nácik Tito hajójának felújítása ellen

külföld
2017 november 26., 11:24
comments 115

2020-ban az írországi Galway-jel együtt Rijeka lesz Európa kulturális fővárosa. Az önkormányzat nagyon készül: azt remélik, a cím segít majd Rijekát rozsdásodó ipar- és kikötővárosból művészeti és kulturális centrummá alakítani. A városvezetés évek óta dolgozik ezen, és már most is vannak komoly eredményeik, a 168 ezres városban sorra nyílnak a művészeti szalonok, galériák, koncerttermek és a környék gazdag múltját bemutató múzeumok, amik a helyi közönség mellett rengeteg turistát is vonzanak Dalmácia északi részéről és az Isztriáról.

De a 2020-as rendezvénysorozat legfontosabb projektje Tito régi hajója, a Galeb, azaz Sirály felújítása és korszerű múzeummá alakítása lenne.

photo_camera Fotó: HRVOJE POLAN/AFP

A Galebet korábban a jugoszláv haditengerészet is használta gyakorlóhajóként, az utóbbi években azonban csak a rijekai kikötőben rozsdásodott. A hajót Joszip Broz Tito lakó- és partihejóként használta, több diplomáciai útjára is ezzel ment, fontos politikusokkal találkozott a fedélzeten, és a XX. századi történelmet alapjaiban meghatározó tárgyalásokat is folytatott itt. A Galeben emellett olyan hírességek is megfordultak, mint Elizabeth Taylor vagy Richard Burton.

Tito és Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök a Galeb fedélzetén 1955-ben.
photo_camera Tito és Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök a Galeb fedélzetén 1955-ben. Fotó: AFP

A jugoszláv történetírás szerint a Galeb fedélzetén született meg az el nem kötelezett államok mozgalma is, amikor Tito és Nasszer egyiptomi elnök megállapodtak arról, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok mellett megpróbálnak létrehozni egy harmadik pólust a világpolitikában.

A Galeb azonban már évek óta a rijekai kikötőben rohad.

Hivatalosan most is múzeumhajóként működik, de nincs benne nagyon semmi, csak pár porosodó bútor, amit Tito használt.

A felújítással ez megváltozna, az új múzeum már nemcsak Titót, hanem Jugoszlávia XX. századi történetét, az Adriát és Rijekát is bemutatná.

A gond csak az, hogy több horvát jobboldali és neonáci mozgalom tiltakozik a felújítás ellen, mert szerintük ezzel a horvát állam Titót akarja rehabilitálni, és relativizálni a politikai ellenfeleivel kíméletlenül leszámoló, vaskezű diktátor bűneit. Míg Tito elnöksége alatt a jugoszláv tagköztársaságokban a nacionalizmus csíráival is kíméletlenül leszámolt, 1980-as halála után ezek az eszmék szépen lassan szétfeszítették az államszövetséget, ami végül a 90-es években véres háborúk sorozatával hullott szét.

Titót azonban Horvátországban és Szerbiában is rengetegen szeretik, és a lakosok jelentős része nosztalgiával tekint azokra az évekre, amikor még ő irányította az országot és Jugoszlávia világpolitikai téren is fontos játékos volt.

photo_camera Fotó: HRVOJE POLAN/AFP
link Forrás

Horvátországban a közvélekedés mai napig az, hogy Tito antifasizmusa és politikai tehetsége alapította meg a II. világháború után Jugoszláviát, és ez tartott egyben az államot. Ezt a megítélést jól jelzi, hogy Zágráb főtere egészen néhány hónappal ezelőttig Tito marsall nevét viselte.

photo_camera Fotó: HRVOJE POLAN/AFP

A tiltakozások ellenére a Galeb felújítása várhatóan jövőre elkezdődik, és 2020-ban már modern múzeumként fogadhatja majd a látogatókat a hajó. (New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.