Az emberi jogokról igen, a rohingyákról nem beszélt Mianmarban Ferenc pápa

külföld
2017 november 28., 12:28
comments 86
photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

Hatalmas várakozás előzte meg Ferenc pápa mianmari látogatását. Egyrészt ez volt az első alkalom, hogy a katolikus egyház feje a délkelet-ázsiai országba látogatott, másrészt a pápa politikailag különösen érzékeny időpontban érkezett Mianmarba. Az ország északnyugati részén hónapok óta etnikai tisztogatás zajlik a muszlim rohingya kisebbség ellen, akik közül már 600 000-en menekültek át a szomszédos Bangladesbe.

Ferenc kedden találkozott az ország de facto vezetőjével, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjíval, aki mellett ülve mondta el üzenetét a manmari népnek. Ebben nem említette név szerint azokat a rohingyákat, akiknek létezését a mianmari kormány el sem ismeri.

A pápa arról beszélt, hogy

„Mianmar sokat szenvedett, aminek következtében a társadalom mélyen megosztott”,

és

„az országban mindenkinek a jogait tiszteletben kell tartnia, aki azt otthonának nevezi”.

A sok témában, például az európai menekültválságban kifejezetten szókimondó Ferenc pápa nem feltétlenül azért kerülte a rohingyák megnevezését, hogy venéglátói kedvében járjon. Látogatása előtt sokan figyelmeztettek arra, hogy amennyiben a buddhista többségű országban a katolikus egyházfő kiáll a muszlim kisebbség mellett, azzal közvetlen életveszélybe sodorhatja a Mianmarban több mint ötmillió keresztényt.

A Guardian ugyanakkor idéz több menekülttáborban élő rohingyát is, akik arról beszéltek, hogy csalódottak, amiért a „világ legszentebb embere” sem nevezi őket a nevükön.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.