A #metoo-kampány az Egyesült Államokból indult idén októberben, miután megjelentek az első történetek arról, hogyan zaklathatott évtizedeken át nőket Harvey Weinstein, de hamarosan a világ nagy részén elterjedt. Magyarországra Marton László zaklatási ügyének kirobbanása után érkezett meg erőteljesebben: a Facebookon sok ezer személyes bejegyzés született, melyben zaklatások áldozatai mondták el, mi történt velük.

Mint a hasonló virális online kampányok általában, a #metoo-kampány is számos ellenreakciót szült, kritikus hangvételű posztok és gúnyolódó bejegyzések is gyorsan terjedni kezdtek a Facebookon, látszott, hogy ez az ügy nálunk is sokakat megmozgatott.

Az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének kutatóit már régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy egy ennyire masszívvá váló online kampány képes lehet-e arra, hogy az internetes téren túl is hatást váltson ki, azaz képes-e valódi társadalmi változások elindítására. Hogy lemérjék a #metoo-kampány hatását, összeállítottak egy kérdőívet, amiben arra keresték a választ, kiből milyen érzelmeket, szimpátiát vagy esetleg ellenérzést váltott ki a kampány.

Az, hogy tényleg sokakat foglalkoztató kérdésről van szó, onnan is lehet tudni, hogy más hasonló kérdőívekhez képest ezt sokkal többen töltötték ki: nem sokkal az elindítása után össze is jött tízezer kitöltő, a kutatók ekkor le is zárták a kérdőívet. A kitöltők 67 százaléka volt nő, 33 százaléka férfi, de ez nem számít rossz aránynak, mivel az a kutatók tapasztalata, hogy az online kérdőíveket inkább a nők szokták itthon kitölteni, a több mint 3300 férfi pedig elég nagy mintát jelentetett ahhoz, hogy érdemben dolgozni lehessen vele.

Az eredményekről most az intézet két kutatója, Kende Anna egyetemi docens és Lantos Nóra doktori hallgató számolt be nekünk.

A kérdőív megalkotása során a kutatók abból az elméletből indultak ki, mely szerint az olyan konfliktusokban, ahol különböző társadalmi csoportok érdekei kerülnek egymással szembe, az elkövetők csoportjába tartozó embereknek más pszichológiai szükségleteik vannak, mint azoknak, akik az áldozatok csoportjához tartoznak. És feltevésük szerint egy hasonló online kampány akkor lehet alkalmas arra, hogy tényleges társadalmi változásokhoz vezessen, ha mindkét fél szükségleteit képes kielégíteni.

Hatalom vs. jóvátétel

A kutatás leglátványosabb eredménye az lett, hogy jelentősen eltért a válaszadó férfiak és nők véleménye. A nők inkább támogatták a kampányt, jónak és hatékonynak gondolták azt, és jobban azonosultak azokkal, akik történeteket osztottak meg a kampány keretei között. A férfiak viszont inkább negatívan álltak a kampányhoz.

Ez fel is borította a kutatók eredeti hipotézisét: ők előzetesen arra számítottak, hogy a két nem tagjai nem fogják ennyire eltérő mértékben támogatni a kampányt, viszont a támogatásuknak eltérő motivációi lesznek.

A nők esetében igazolódott az elmélet, ami azt mondja ki, hogy ha valaki egy áldozati csoporthoz tartozik (ami nem azt jelenti, hogy ő maga feltétlenül áldozat lenne), akkor azt a kampányt tudja támogatni, ami kiutat kínál az áldozati szerepből, azaz erősebbnek érzi a saját, vagyis a nők csoportját tőle. És azoknak a nőknek a számára, akik támogatták a kampányt, a #metoo-kampány erre alkalmas volt.

A férfiak esetében a kutatók előzetesen azt feltételezték, hogy mivel ők a szexuális zaklatás szempontjából az elkövetők csoportjához tartoznak, ezért számukra az lesz fontos, hogy a kampány mennyire kínál továbblépési lehetőséget. Mondjuk azáltal, hogy a kampány révén úgy érezhetik, hogy a férfiak, mint csoport jóvátehetnek valamit, és morálisan megerősödve jöhetnek ki a helyzetből.

Ez a motiváció meg is jelent az eredményekben: tényleg azok a férfiak támogatták a kampányt, akik úgy találták, hogy ez a jóvátételi lehetőség benne rejlik, vagyis morálisan kevésbé fenyegető számukra. De nagyon markánsan, legalább ekkora súllyal megjelent az is, hogy a férfiak inkább akkor támogatták a kampányt, ha az nem jelentett számukra hatalmi veszteséget, vagyis nem érezték úgy, hogy ezáltal a férfiak csoportja gyengébbé, kontrollvesztetté válik.

A nők inkább strukturális okokat, a férfiak inkább egyedi eseteket látnak

A kutatásból kiderült, hogy a nők és a férfiak eltérően ítélik meg azt is, hogy a szexuális zaklatás témája mennyire kötődik a társadalmi nemek helyzetéhez. Míg a nők szerint jelentős összefüggés van a két terület között, a férfiak ezt kevésbé gondolják így.

Ez azért fontos eredmény, mert ha a férfiak nem látják ezt társadalmi nemekkel kapcsolatos kérdésnek, akkor nem is gondolják azt, hogy ebben az irányban kéne keresni a megoldást a szexuális zaklatások visszaszorítására.

A kérdőívben mértek egy olyan változót is, hogy a válaszadók mennyire veszik észre a nemek közötti egyenlőtlenségeket. Az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak inkább azt gondolják, hogy rendben vannak e téren a dolgok itthon, míg a nők szerint inkább nincsenek. Ez Kende elmondása szerint azért volt fontos szempont, mert feltételezhető volt, hogy aki szerint alapvetően rendben van a helyzet a nemek egyenlősége terén, inkább lesz elutasító a kampánnyal szemben.

Ez a feltételezés igazolódott is, ugyanakkor az elutasítást nagy mértékben befolyásolta, hogy a férfiak számára a morális helyreállítás lehetősége és a hatalmi érdekek kérdése hogyan jelent meg a kampányban, míg a nőknél csak a hatalom szempontjának kérdése volt meghatározó, vagyis az áldozatszereptől való megszabadulás.

A kutatók szerint elképzelhető, hogy inkább azok a férfiak voltak motiváltak a kérdőív kitöltésére, akik alapból kritikusabbak voltak a kampánnyal szemben, míg a nők esetében pont fordítva, azok válaszoltak szívesebben, akik támogatóak voltak, de olyan sokan töltötték ki a kérdőívet, hogy az eredmények még ezzel a feltételezéssel együtt is mértékadóak.

A kérdőívben a kutatók rákérdeztek arra is, hogy a válaszadók mennyire értenek egyet áldozathibáztató állításokkal, és látványos eredmény lett, hogy mindkét nem esetében magas volt az ilyen kijelentések elutasítottsága.

Kende szerint elképzelhető, hogy ebben a kampány közvetlen hatása is belejátszott, és annyiban tudott már hatni a közbeszédre, hogy elterjedt az a belátás, hogy nincs rendben azt állítani, hogy egy nőt meg lehet erőszakolni azért, ahogy felöltözött. Ahogy azt sem lehet kizárni egy ilyen eredménynél, hogy a nyilvánosság által felszínre került botrányok miatt a társas kívánatosság hatása lépett életbe, és olyanok is elítélték az áldozathibáztató mondatokat, akik mondjuk pár héttel korábban még egész mást mondtak volna erről a kérdésről.

A kérdés ilyen esetekben mindig az, hogy mennyire tud maradandóvá válni ez a hatás. Elmozdulás mindenesetre látszik a hazai közbeszédben: a kutatók szerint tavaly, Kiss László nemi erőszakos ügyének felszínre kerülésekor még érezhetően más hangvételű, defenzívebb megszólalások domináltak, mint most, Marton László zaklatásainak kiderülése után.

A kutatók szerint azt lehetett látni, hogy a konkrét történeteket mindkét nem képviselői inkább elítélték, a különbség abban volt, hogy milyen okokat láttak mögé: míg a nők inkább ráláttak, hogy strukturális okai voltak annak, hogy ezek megtörténhettek, addig a férfiak többsége szerint nem voltak ilyen okok, egyedi esetekről van szó.

Az, hogy a két nem ennyire máshogy ítélte meg a kampányt, az ELTE kutatói szerint korlátját jelentheti a #metoo-kampány sikerességének: míg látni, hogy a nők olyan hatékonynak találták a feldolgozás ezen módját, addig a férfiak nem mozogtak együtt velük ebben. Pedig a józan ész is azt diktálja és a kutatások is azt támasztják alá, hogy akkor lehet sikeres egy ilyen jellegű mozgalom, ha megmozgatja a társadalomnak azoknak a tagjait is, akiknek hatalmi pozíciójuk megőrzése miatt nem közvetlen érdekük a változás.