A szlovák kormány EU- és NATO-párti kampányt indít

A külügyi és európai ügyekért felelős minisztérium indít tájékoztató kampányt Szlovákiában, hogy ezzel hívják fel a közvélemény figyelmét arra, milyen fontos az ország EU és NATO-tagsága. 

A kampány fő hangsúlya azon lesz, hogy milyen előnyökkel járt az ország számára, hogy csatlakoztak a két szervezethez. 

Ivan Korčok külügyi államtitkár elmondása szerint nem az a cél, hogy minden szlovák ember megszeresse a NATO-t, de fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy nincs jobb védelmi és biztonsági alternatívájuk a szervezetnél az ország számára. De hangsúlyozta azt is, hogy az EU- és NATO-párti üzeneteknek célja az is, hogy ezzel is harcoljanak a szervezeteket aláásni akaró kamuhírekre építő kampányokkal szemben. 

A kampány kifejezetten a nyugati országok és intézmények ellen indított, jelenleg is zajló dezinformációs kampány ellen kíván hatni, írta erről a Denník N nevű független lap. A NATO-párti kampány egy nagyobb tagállami projektbe is bekapcsolódik, kezdetnek öt NATO-tagállamban fognak majd hasonló rövid videókat készíteni, hogy ezzel hívják fel a védelmi szövetség fontosságára a figyelmet. (via SME.SK)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.