Bangkokban vesztettek rajta az Utazó Seggek, a hatóságok nem díjazták, hogy meztelen fenékkel pózolnak egy buddhista szent hely előtt

idióta rekordok
2017 december 01., 09:02
comments 111

A kaliforniai Joseph és Travis Dasilva arra építette fel Instagram-karrierjét, hogy ismert, turisták által kedvet helyszíneket látogattak meg, és ott olyan fénykép készült róluk, amin látszódott a fenekük. Az Utazó Seggek nevű projektjük azonban váratlanul zátonyra futott, amikor az egyéves házassági évfordulójukat ünneplő pár Bangkokba látogatott, és ott is készítettek egy fotót a sorozatba. 

A kép a buddhisták szent helye, a  Vat Arun, azaz a hajnal temploma előtt készült, és mint a hívők számára fontos helyek előtt általában, itt sem bölcs dolog meztelen fenékkel fotózkodni. 

A fotó hamar felbukkant a helyi közösségi médiában is, rengetegen osztották meg felháborodva. Voltak, akik próbáltak ugyan azzal érvelni, hogy a két amerikai férfi nem akart sértő lenni, egyszerűen onnan, ahonnan jönnek, ilyenek a kulturális tradíciók, de a többség nem volt ennyire megértő: a hozzászólók szerint a két Dasilvát vagy ki kéne dobni az országból, vagy börtönbe kéne vetni. 

A rendőrség is hasonló belátásra juthatott, és a bevándorlási hatóságok őrizetbe is vették a két férfit, amikor megjelentek a bangkoki reptéren. Eddigre már a két férfi törölte az oldalát Instagramról, és Joseph Dasilva Facebookon kvázi bocsánatot is kért, amikor arról írt, azért törölték a képeket, mert látták, ezeket nem fogadták jól a thai emberek. 

Közszeméremsértés vádja miatt állhatnak majd bíróság elé, amiért 150 dolláros bírságra és az országból történő kitiltásra ítélhetik őket. Ugyanakkor egy rendőrparancsnok azt mondta a sajtónak, hogy arra kérték az ügyészséget, pornográfia vádjával lépjenek fel a két férfi ellen, ami jóval súlyosabb bűncselekmény és akár öt év börtön is járhat érte. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.