Egy belvárosi szórakozóhelyen azt hitték, hogy a vendégek bedrogoztak, aztán kiderült, hogy szénmonoxid-mérgezést kaptak

baleset
2017 december 02., 10:59
comments 65

Szombat hajnalban a mentők öt ember szállítottak kórházba egy Podmaniczky utcai szórakozóhelyről szénmonoxid-mérgezés miatt. 

A Nyugat.hu-hoz eljutott egy zárójelentés, mely szerint amikor az első két ember elájult, drogfogyasztás gyanúja miatt hívták ki a mentőket. Egyikük fejfájást és heves szívdobogást érzett. 

A kezelőlapból kiderült az is, hogy a mentőszolgálat szénmonoxid-riasztója jelezte a szivárgást. Később kiderült, hogy a rosszul lett emberek csak alkoholt fogyasztottak, drogot vagy gyógyszert nem. 

katasztrófavédelem közleménye szerint a lakóház pincerészében kialakított helyiség légterében a tűzoltók kimutatták a szén-monoxidot. A gázművek szakemberei szerint a gázkazán hibásodott meg, ezért lezárták. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.