Netanyahu: Köszönjük Trump elnök úrnak, történelmi lépés a béke felé

Az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu történelminek nevezte Trump bejelentését, sőt a béke felé vezető út fontos lépésének nevezte, hogy az Egyesült Államok története során először elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és Tel Avivból a "szent városba" helyezteti át az ország nagykövetségét is.

Netanyahu egy előre rögzített videóüzenetbe jelezte, hogy béketárgyalás a palesztinokkal akkor és csak akkor elképzelhető, ha annak része Jeruzsálem mint Izrael fővárosaként történt elismerése is. Elmondta, hogy Jeruzsálem 70 éve Izrael és 3000 éve a zsidók fővárosa, és kifejezte reményét, hogy ez egy fontos lépés a béke irányába és hogy ebben a muszlim országok is partnerek lesznek. Külön meg is köszönte Trumpnak a "bátor" és "igazságos" döntést. 

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a döntés nem érinte a város szent helyeit, azok továbbra is nyitva állnak minden keresztény, zsidó és muszlim ember előtt.

A kormányfő kommentárja Trump bejelentésére nem váratlan, a két ország kapcsolata látványosan közeledett egymáshoz a republikánus jelölt beiktatása óta. 

Ahogy arra szintén számítani lehetett, hogy a Trumpot támogató AIPAC Izrael-barát lobbiszervezet üdvözölte a döntést, és történelmi lépésről beszél. Az AIPAC washingtoni konferenciáján beszélt 2016 tavaszán először izraeli terveiről Donald Trump, akinek a beszédét többször is tapsvihar szakította félbe. 

(Reuters)