„Ahogy a judaizmus, úgy a kereszténység is úgy tartja, hogy a Megváltó egy napon Dávid trónjára ül majd Jeruzsálemben. Ez egy lépés az előző négy kormányzat politikájának visszafordításáért. A zsidó-keresztány Amerikai Egyesült Államok végre újra azt mondhatja, hogy »Izrael, fedezünk«!”

Azt nem állítanám, hogy Donald Trump bárkit is meglepett volna szerdai bejelentésével, hogy az Egyesült Államok, szakítva az amerikai külpolitika hét évtizedes gyakorlatával, amit még a törvényhozói akarattal szemben is képviseltek az eddigi elnökeik, Izrael fővárosaként ismeri el az osztatlan Jeruzsálemet. Trump márkavédjegye a kiszámíthatatlanság, ennyiben kiszámítható. De attól, hogy magán a döntésen már senki se lepődött meg, az okokat még csak találgatni lehet.

Trump egy kulcsot azért adott a megfejtéshez. Bejelentése díszletéül egy karácsonyfát és mozdulatlanná dermedt alelnökét, Mike Pence-t választotta. Mindkettőre keresztény szimbólumként tekinthetünk:

• a karácsonyfa évtizedek óta az amerikai kultúrharc egyik szimbóluma, az amerikai belpolitika szokásos év végi dilije „a háború a karácsony ellen” nevű republikánus paranoia;
  
• Mike Pence pedig maga a két lábon járó keresztény jobboldal.
  

A célközönség enélkül is értette a célzást. A cikket indító idézetet az amerikai evangéliumi keresztény aktivista, Laurie Cardozo-Moore a Haaretzban megjelent publicisztikájából idéztem.

Trump döntése innen nézve gyorsan érthetővé válik. A tavaly novemberi elnökválasztáson magukat evangéliumi keresztényként azonosító fehér szavazók 81 százaléka támogatta. Több, mint bármelyik korábbi republikánus elnökjelöltet, pedig közülük a Playboy címlapján szereplő nőcsábász, nőkről rendre megalázóan nyilatkozó és saját elbeszélése alapján testileg is zaklató Trumppal szemben George W. Bush például maga is újjászületett, evangéliumi keresztény volt. Trumpnak ráadásul az előválasztási kampányban a keresztény jobb favoritját, Ted Cruzt kellett legyőznie. 2016 nyarán ezért stábja reálisan tarthatott attól, hogy ez a Ronald Reagan konzervatív forradalma óta stabilan republikánus választói réteg esetleg távolmaradásával tüntethet majd a novemberi elnökválasztáson, könnyű győzelemhez juttatva ezzel Hillary Clintont.

A folyamat végeredménye – ezt McKay Coppins foglalta össze az Atlantic legfrissebb számában – Mike Pence minden valószínűségnek ellentmondó felemelkedése volt. Nem mintha Pence ne lett volna a keresztény jobboldal poszterarca. „Mike Pence a 24 karátos aranymodelje annak, amire egy evangéliumi politikusban vágyunk” – mondta róla Richard Land, a Déli Evangéliumi Szeminárium elnöke és Trump egyik hitügyi tanácsadója. Az eredendően ír katolikus, ennek megfelelően demokrata Pence az egyetemi évek alatt találkozott az amerikai protestáns evangéliumi mozgalommal – pont abban az időben, amikor az amúgy a katolicizmusra istenkáromló bálványimádóként tekintő evangéliumiak a nagyobb cél, az abortusz, a melegházasság és a szekularizáció ellen szövetséget kötöttek a katolikusok konzervatív szárnyával. Az ifjú Pence kétszer is megpróbált felpattanni a vonatra, de 1988-ban, 29 éves korában pozitív, 1990-ben pedig negatív kampányával is sikertelen volt, bár ez utóbbi alkalommal ezzel a csodálatos szalagcímmel ajándékozta meg a világot:

„Pence tiszta kampányt sürget, hazugnak nevezi ellenfelét”.

A két ifjúkori kudarc után Pence taktikát váltott, médiaszemélyiségként kezdett bázisépítésbe. Rádiós beszélgetőműsort indított, és bár önmagát „koffeinmentes kávén pörgő Rush Limbaugh-ként” jellemezte, életműve így is az amerikai keresztény jobboldal hülyeségeinek retrospektív gyűjteménye:

• „A politikai osztály és a média hisztériakeltése ellenére a dohányzás nem öl” - hirdette a nagy amerikai dohányvita idején;
  
• „Államilag szentesített, higiénikus vidrák ma, bölények holnap?” - örjöngött, amikor az indianai kormány betelepítéssel próbálta feltámasztani a vidraállományt.
  

Mondanom se kell, ezzel akkora sztárrá vált, hogy 2000-ben már választást tudott nyerni, hogy aztán bősz imádkozással töltött képviselősége alatt addig dörgölőzhessen a keresztény jobboldal vezetőihez, hogy 2011-ben már az elnökjelöltséget fontolgassa. Ralph Reed, az evangéliumi közösség Macchiavellijének tanácsára ugródeszkaként az indianai kormányzóságot célozta meg, sikerrel.

A 21. század második évtizede nem kedvezett a keresztény jobbnak. A még Nixon idején indított kultúrharcban vereségre álltak, az amerikai közvélemény egyre megengedőbb lett a melegjogok, a kábítószerliberalizáció, a nőjogok kérdésében, ezen pedig kis híján Pence is rajtaveszett. 2015-ben, amikor már a kampányán kellett volna gondolkoznia, Pence aláírta azt a helyi törvényt, amely alapján a boltosok vallási alapon bizonyos körülmények között megtagadhatták volna a meleg párok kiszolgálását. A végeredmény katasztrofális volt, és bár Pence egy hét után visszatáncolt, addigra már romokban hevert a karrierje.

Fordulatot csak Donald Trump meglepő előválasztási győzelme hozott. Trump legnagyobb gyengéjének az evangéliumi tábor bizonyult, amely a végsőkig kitartott Ted Cruz mellett, akit maga Pence is támogatott. Trump stábja ennek ellenére vagy éppen ezért erősen kardoskodott azért, hogy Pence legyen az alelnökjelölt, de Trump a hozzá habitusában és New York-iságában is közelebb álló New Jersey-i kormányzót, Chris Christiet kedvelte. Az azóta már vád alá helyezett kampányfőnöke, Paul Manafort ezért kénytelen volt trükkhöz folyamodni. Trump indianai látogatásakor bejelentették, hogy sajnos elromlott a repülője, ezért Indianában kell maradniuk. A gép valójában hibátlan volt, Trump viszont közben annyira összemelegedett Pence-szel, hogy három nap múlva be is jelentette alelnökjelöltjeként.

Ez mindkettejüknek jó üzletnek bizonyult. Trump egyrészt megszerezte a keresztény tábor támogatását, másrészt kapott egy alelnököt, aki munkáját szolgálatnak tekinti, így ösztönösen alárendeli magát a főnök akaratának. Nincs az a kellemetlen szitu, amiből ne próbálná meg kimosdatni Trumpot, aki pedig hajlamos kellemetlenebbnél kellemetlenebb helyzetekbe keveredni. Pence pedig kapva kaphatott Trump ajánlatán, aki eleve azzal toborzott alelnökjelölteket, hogy majd ők lehetnek az Egyesült Államok történetének legnagyobb hatalmú alelnökei, mert Trumpot alapvetően az elnökség látványos része érdekli, nem a munkás.

Márpedig a Pence karrierjét egyengető Reed szerint "ha abban hiszel, amiben Mike Pence hisz, akkor úgy hiszed, hogy istennek terve van veled". Pence-nek hála a keresztény jobb a pénzénél van: az elnöki átadás-átvétel levezénylésével megbízott Pence hatalmával élve politikai szövetségeseivel és elvbarátaival töltötte fel Trump kormányát, melynek első 15 miniszteréből nyolcan is az evangéliumi közösség tagjai.

Így talán már érthető, hogy bár szerdai bejelentése előtt a brit miniszterelnöktől a francia elnökön át a pápáig mindenki azért könyörgött Trumpnak, hogy ne ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, az elnök inkább a hirtelen újra a republikánus párt legbefolyásosabb csoportjává vált keresztény jobbra hallgatott inkább.

Pedig ez hosszú távon akár magára Trumpra is veszélyt jelenthet. Bár az amúgy 40 százalék körüli népszerűségű Trump a magukat evangéliumi keresztényként meghatározók körében a legnépszerűbb, támogatottsága már ebben a csoportban is csak 60 százalékos – javarészt Pence-nek köszönhetően. Vagyis Pence még inkább számíthat erre a bázisra jövőbeni céljai megvalósításában. Márpedig Pence elnöknek készül, Trump nehézségei miatt pedig akár a vártnál hamarabb is az ölébe pottyanhat az elnökség.

Trump ugyanis összességében elég nagy bajban van. Az egy dolog, hogy immár volt nemzetbiztonsági főtanácsadója ellen is vádat emeltek azért, mert hazudott az FBI-nak. A nagyobbik probléma, hogy Trump a hírre reagáló twitterüzenetében elismerte, hogy tudott erről, és közvetve azt is, hogy ezért kérte a nyomozás leállítását az FBI később kirúgott igazgatójától, James Comey-tól. Ez pedig akár arra is elég lehet, hogy alkotmányos vádat emeljenek ellene - Richard Nixon se magába a Watergate-betörésbe, hanem az eltusolási kísérletbe bukott bele, ahogy Bill Clinton ellen sem a Monica Lewinskyvel folytatott viszonya, hanem az erről eskü alatt állított hazugságai miatt indult alkotmányos vádeljárás.

Márpedig Trump bukásával Pence kerülne hatalomra. Coppins egyik magasrangú republikánus forrása ezt a dilemmát úgy fogalmazta meg, hogy „Nem az a kérdés, hogy a republikánusok készen állnak-e Trump elengedésére, hanem hogy készen állnak-e Pence elnökségére”.