„Vak voltam és elhittem neki, hogy megérdemlem a verést” – fényképekkel mondják el bántalmazott nők, hogy min mentek keresztül
Október végén indította el a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) a Van Képem Hozzá névre keresztelt közösségi fotós projektet, melyben a családon belüli bántalmazás és gyógyulás témájában várnak fotókat érintettektől.
„Ez a projekt azoknak a nőknek kínál lehetőséget, akiket a családon belüli erőszak áldozataiként ritkán, vagy egyáltalán nem hallgatnak meg, de mégis üzenni szeretnének, hogy elmeséljék, megosszák élményeiket egy képen, rövid leíráson keresztül.”
– mondta el Füri Katalin, a Van Képem Hozzá egyik szervezője. A felhívásra egy hónap alatt több mint 50 fotó érkezett, ezeket folyamatosan töltik fel egy direkt erre a célra létrehozott Instagramra, illetve a Facebook oldalukra, december 9-én és 10-én pedig egy kiállításon is bemutatják a fényképeket a 2B Galériában.
A beérkezett fényképek Füri elmondása szerint összetett üzeneteket hordoznak: a borzasztó emlékek és a belső fájdalom mellett ugyanis a kiút, az újrakezdés és a belső erő jelenléte is hangsúlyos motívum.
A Van Képem Hozzá szervezői csak néhány kritériumot szabtak meg a fotókkal kapcsolatban: sajátkezű alkotásokat vártak, szempont volt az is, hogy ne legyen mások számára traumatizáló a kép vagy a szöveg, fontos, hogy ne lehessen azonosítani a fotót készítő személyt, illetve hogy ne szerepeljenek gyerekek a képeken.
Füri szerint a projekt egyik közvetlen eredménye, hogy Instagramon kialakult egy egymást erősítő virtuális közösség, illetve azt is látni, hogy többen az első fotó elkészítése után motiváltak lettek arra, hogy tovább dolgozzanak, újabb műveket hozzanak létre, folytassák a velük történtek elbeszélését.
A Van Képem Hozzá megvalósítását egy skót ötlet inspirálta: a Recounting Women egy skóciai photovoice projekt, aminek lényege, hogy a résztvevő nők fotóikon és rövid történeteiken keresztül mesélhettek személyes tapasztalataikról, a családon belüli bántalmazásról és az intézményi háttér szerepéről. Ez a program 2015-2016 között zajlott, és kapcsolódott hozzá önismereti csoportmunka, illetve képalkotással foglalkozó workshopok is.
Fontos különbség, hogy míg a skót projektet a városi önkormányzatok szervezték meg, mert szerettek volna visszajelzést kapni saját háttérintézményeik működéséről, addig Magyarországon alulról jövő kezdeményezésként, civil szervezetek próbálják tükrözni a rendszer működését, illetve a bántalmazott nők helyzetét a szociális hálóban. És mint Füri Katalin elmondta, a beérkezett munkák tűpontos kritikát fogalmaznak meg az elvileg támogatásra létrehozott állami intézményekkel szemben.
A NANE szervezői ebben a projektben is online kapcsolatban állnak a beküldőkkel, és próbálják támogatni a képkészítési folyamatot, a közeljövőben pedig egy részvételi alapú munkafolyamat során művészeti workshopok és erőscsoportok keretében dolgoznának tovább a résztvevőkkel.
Jelenleg is több mint 200 ezer nőt érint
A legutóbbi komolyabb reprezentatív kutatást az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) készítette, eszerint Magyarországon több mint 1.124.000 nő van, aki 15 éves kora óta elszenvedett már fizikai bántalmazást vagy szexuális erőszakot, vagy mindkettőt. Ebből 843 ezren partnerük által. Jelenleg is több, mint 223 ezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává teszi a partnere. A FRA kutatás a szexuális zaklatásra is kitért, ez a 15 évesnél idősebb magyar nők 42%-át érinti.
Nógrádi Noa, a NANE tagja szerint a valóságban ezek a számok és arányok akár magasabbak is lehetnek, mivel az adatok azokat a válaszadókat tükrözik, akik beazonosították a velük történt eseményeket erőszakként vagy zaklatásként, és erről be is számoltak a kutatásban. Ezért fordulhat elő, hogy azokban az országokban, ahol tudatosabb és informáltabb a társadalom a témával kapcsolatban, és ahol nyíltabban lehet beszélni a kérdésről, magasabb arányokat talált a kutatás.
A NANE-nál úgy látják, hogy az utóbbi években egyre több figyelmet kap Magyarországon a nők elleni erőszak témája, főleg a nagyobb profilú esetek, például a lúgos orvos ügye vagy a metoo-kampány ismertebb résztvevőinek megszólalása után, ugyanakkor ezek a hullámok rendszerint leülnek anélkül, hogy komolyabb változást hoznának akár a közvéleményben, akár az intézményekben.
„Pedig ez egy folyamatosan jelenlévő és a társadalmi struktúrákba mélyen beágyazott probléma, amiben szükség volna komoly előrelépésekre. A figyelem formája is hagy kívánnivalót maga után: sokszor bulvárként keretezi a nők elleni erőszak témáját a média és a közbeszéd, felületes, vagy egyenesen káros sablonokat, szófordulatokat használva ahelyett, hogy a probléma gyökerét megragadná”
Az elmúlt időszakban a nők elleni erőszak kérdése legtöbbször az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával összefüggésben merült fel a hazai közbeszédben. Az egyezmény szakmailag lefektetett intézményes követelményeket ír elő, és Nógrádi szerint ha az egyezményben foglaltakat tényleg átültetnék a magyar jogrendbe és intézményrendszerbe, az nagyon sokat javítana a helyzeten. Olyan akkut problémákat lehetne ezáltal orvosolni, mint a férőhelyek vagy a megfelelő képzés hiánya, ez pedig konkrétan nők életét menthetné meg: évente legalább 50 nőt öl meg Magyarországon a bántalmazó partnere vagy egykori partnere.
Nógrádi szerint ugyanakkor a ratifikációnak csak akkor van értelme, ha valódi elköteleződés van mögötte. Például fontos szempont, hogy a gyakorlatba ültetésre kapott uniós anyagi forrásokat a ratifikáló kormányok tényleg arra fordítsák, amire valók.
Vannak jó gyakorlatok
A nők elleni erőszak a világ minden országában létező probléma, ugyanakkor komoly különbségek vannak abban, hogy az egyes országok milyen eszközökkel próbálják visszaszorítani, és hogy mekkora sikereket érnek el ebben. Számos olyan nemzetközi gyakorlat van, amit Magyarországon is lehetne alkalmazni, és melyek már rövidtávon eredményt hozhatnának.
Nógrádi elmondása szerint az egyik legfontosabb elérendő cél az kéne legyen, hogy minden olyan szakember, aki munkája során kapcsolatba kerülhet érintettekkel (nőkkel és gyerekekkel egyaránt) és elkövetőkkel, megfelelő képzésben részesüljön. A bölcsődei-óvodai dolgozóktól kezdve, a tanárokon, rendőrökön, ügyvédeken, bírókon, pszichológusokon, szociális munkásokon, orvosokon át a gyámügyben dolgozókig kéne kiterjeszteni az alapvető ismeretek átadásának gyakorlatát.
Ez többek között azért lenne fontos, hogy a szakemberek felismerhessék a bántalmazás jeleit. Jelenleg nem megfelelő tudás birtokában akaratlanul, de akár még ronthatnak is az áldozatok helyzetén. Nógrádi Noa egy konkrét esetet említ, amikor egy szociális munkás nem ismerte eléggé a nők elleni erőszak jelenségét, nem tudta, mire kell figyelnie, és olyan módon segített mobiltelefon megszerzésében egy menedékházban élő nőnek, ami lehetővé tette, hogy az elkövető lekövesse és megtalálja az áldozatot, akit ezt követően megölt.
Elmondása szerint ezen kívül nagyon fontos lenne a bántalmazáshoz közvetetten kapcsolódó jogszabályoknak és eljárásrendeknek a megváltoztatása is olyan módon, ami tudomást vesz a nők elleni erőszak létéről és jellemzőiről:
„Magyarországon a jogkörnyezet tökéletes talajt ad a bürokratikus, költséges és elhúzódó jogi eljárások indítására, ami a különválást követően az áldozat további sakkban tartásának egyik leghatékonyabb eszköze a bántalmazó kezében. Például további kockázatot jelent az áldozatokra nézve, hogy a polgári eljárások figyelmen kívül hagyják az egyes ügyek büntetőjogi és erőszakos előzményeit - így például kötelező kapcsolattartást írnak elő válás után az apa szülői jogaira és a gyerek mindkét szülőhöz való jogára hivatkozva, amit akkor is meg kell valósítani, ha a gyerek fél a bántalmazó apától, nem akar vele találkozni. Ha a kapcsolattartás nem valósul meg, akkor az az áldozat számára jár ez büntetőjogi következményekkel ("kapcsolattartás akadályoztatása"), így gyakorlatilag a jogrend garantál további hozzáférést és zsarolási alapot az elkövetőnek az áldozathoz a kapcsolattartáson keresztül.”
Nógrádi szerint a legalapvetőbb elvárás az kéne legyen, hogy az intézmény- és jogrendszer, illetve az ezekben dolgozók legalább nem rontanának az áldozatok helyzetén, de még jobb lenne, ha javítanának is rajta. Ebben nagy segítséget jelentene, ha a témával foglalkozó civil szervezeteket nem stigmatizálnák az állami szervek, hanem bevonnák őket a közös munkába. Ez számos külföldi országban bevett gyakorlatnak számít, ott az állam támogatja az alapvetően állami feladatot ellátó áldozatsegítő és társadalmi célokért küzdő nőszervezeteket, akik annak köszönhetően, hogy erre szakosodtak, hatékonyabbak is, mint ha kijelölnének állami alkalmazottakat és létrehoznának szaktudással meg nem alapozott intézményeket. Ez szintén olyan lépés amúgy, amit az Isztambuli Egyezmény is előír.
Azt is lehet tudni, hogy jelenleg az intézményrendszer hatalmas lyukakkal működik. Az nem nyilvánosan hozzáférhető adat, hogy pontosan hány menedékhely van ma Magyarországon, de azt még így is látni, hogy nincs elég ilyen intézmény.
Különbség van aközött, hogy valaki egyedül, vagy pedig gyermekével kénytelen menekülni. Az első esetben a krízisférőhelyek egyikén tartózkodhat, a jogszabályok szerint nyolc héten át, míg a második esetben krízisszobával rendelkező anyaotthonba kerülhet. Viszont ezekben az otthonokban hosszabb távon menedéket kapni nagyon nehéz, mivel komoly várólisták vannak, krízis esetén pedig csak egy rövid időre fogadják a család tagjait.
Fontos Nógrádi szerint azt is hangsúlyozni, hogy a nők elleni erőszak hosszú távú megelőzéséhez azt is figyelembe kéne venni, hogy a gyerekek milyen oktatásban részesülnek, milyen üzeneteket kapnak, és milyen példákat látnak maguk előtt:
„A nők elleni erőszak gyökere, ahogy ezt már számos kutatás bebizonyította, a nők és férfiak közti hierarchikus viszonyrendszer elfogadottsága. Így fontos, hogy a gyerekek ne azt tanulják, hogy rendben van, ha a férfiak és nők közti kapcsolatokban a férfi a nő fölé van rendelve, vagy hogy a szeretet adekvát kifejezése a bántás ("azért húzza a hajadat, mert tetszel neki"). Fontos az is, hogy a lányok és fiatal nők megtanulják felismerni az erőszak korai jeleit, amik gyakran olyan magatartások, amiket a populáris kultúra "romantikusnak" állít be (például a fokozott féltékenykedés, a másik kizárólagos birtoklásának vágya). Ha egy generáció felnőne úgy, hogy az egyenlőségen alapuló párkapcsolat a norma, akkor jelentősen csökkenne a nők elleni erőszak”
Külföldön sok jó példa van olyan gyakorlatokra, melyek képesek voltak ezt a szemléletet terjeszteni. Magyarországon is megjelentek már hasonló kezdeményezések, ilyen a NANE a Szívdobbanás nevű foglalkozása, illetve a PATENT Egyesület a Turn me on - Kapcsolódj be néven futó, szexualitással kapcsolatos projektje.
Mi a teendő bántalmazás esetén?
Bántalmazás esetén ki lehet hívni a rendőrséget, akiknek kötelessége megjelenni. El lehet menni orvoshoz, és kikérni minden igazoló dokumentumot, amire lehet a későbbiekben támaszkodni eljárások folyamán. Lehet kérni ideiglenes megelőző távoltartást a rendőröktől, vagy büntetőeljárási távoltartást a bírósági eljárás folyamán. Fel lehet hívni a NANE Egyesület segélyvonalát, a PATENT jogsegély vonalát jogi kérdések esetén, a KERET koalíció vonalát szexuális erőszak esetén, illetve a központi OKIT telefonszámot.
A NANE-nél úgy látják, hogy a legtöbb áldozat fordul valamilyen segítségért a környezetében, de kevesebben fordulnak hivatalos szervekhez. Ez derült ki a már említett FRA-kutatásból is: eszerint a válaszadó áldozatok 14 százaléka fordult az őt ért legdurvább atrocitás után rendőrséghez.
Nógrádi szerint ez az alacsony szám is összefügg azzal, hogy sokan nem bíznak a bíróságokban és a rendőrségben. Ami nem feltétlenül meglepő: aki fordult már hivatalos segítségért, sokszor azt tapasztalhatta, hogy nem kap hatékony támogatást. Mint fogalmazott, nagyon fel kell készülnie és kitartónak kell lennie annak a nőnek, aki igazságot szeretne kapni.
A Van Képem Hozzá fényképeiből december 9-én és 10-én lesz látható kiállítás a 2B Galériában. Ha valaki további adatokra és információkra kíváncsi a nők elleni erőszak témájával kapcsolatban, a nokjoga.hu oldalt érdemes felkeresnie, a témával kapcsolatos legfontosabb tényeket és leggyakoribb tévhiteket a NANE honlapján lehet olvasni.