Az észak-koreaiak biológiai fegyverek gyártásából is kipattintották magukat

külföld
2017 december 12., 21:12
2001-ben, a szeptember 11-i terrortámadásokat követő lépfene-pánik idején gyakori jelenség volt a vegyvédelmi ruhába öltözött hatósági személy, kezében borítékkal. Itt éppen a német Bild szerkesztőségéből távolítanak el egy gyanús levelet 2001. november 7-én.
photo_camera 2001-ben, a szeptember 11-i terrortámadásokat követő lépfene-pánik idején gyakori jelenség volt a vegyvédelmi ruhába öltözött hatósági személy, kezében borítékkal. Itt éppen a német Bild szerkesztőségéből távolítanak el egy gyanús levelet 2001. november 7-én. Fotó: AXEL SEIDEMANN/ASSOCIATED PRESS

Még mielőtt Észak-Korea 2006 októberében végrehajtotta volna első, minden jel szerint sikertelen kísérleti atomrobbantását, az amerikai titkosszolgálatok egy másik veszélyre figyelmeztették az amerikai törvényhozókat, írja az észak-koreai biológiaifegyver-programot áttekintő írásában a Washington Post. A tájékoztató szerint Észak-Korea ugyan már jó ideje rendelkezett fegyverként is bevethető patogénekkel, mint amilyen a lépfene és a fekete himlő, és már hozzáértő tudósai is voltak, a hírszerzés akkori értékelése szerint nem rendelkezett megfelelő technikai képességekkel egy komoly biológiai fegyverprogram beindításához.

Bő tíz évvel később úgy tűnik, hogy ez az akadály időközben elhárult.

A totálisan zárt Észak-Korea nem az az ország, ahonnan könnyű megbízható értesüléseket szerezni. Az első biztos információt arról, hogy Észak-Korea kísérletezhet ilyesmivel, a 80-90-es években dezertált észak-koreai katonák vérében találták, amiből kimutatták a lépfene és a fekete himlő antitesteit. Ezt követte az orosz hírszerzés vezetőjének 1993-as jelentése arról, hogy Észak-Korea alkalmazott katonai-biológiai kutatásokat végez négy patogénnel, köztük a lépfenével és a fekete himlővel is.

Bő két évtizednek kellett eltelnie ezután a következő bizonyíték felbukkanásáig. Ezt meglepő módon maga az északi rezsim szolgáltatta 2015. június 6-án, amikor Kim Dzsongun az állami tévé stábjával felkereste a Phenjani Biotechnikai Intézetet. Hivatalosan ez egy biológiai rovarirtókat gyártó központ, amit a gyakorlatban biológiai fegyverek tömeggyártására használható eszközökkel szereltek fel.

Ennek látszólag semmi értelme nem volt. Ezeket a berendezéseket az észak-koreaiak csak a feketepiacon, hatalmas felárral szerezhették meg, hogy aztán a hivatalos álláspont szerint olyan rovarirtó szereket gyártsanak velük, amiket teljesen legálisan, fillérekért is beszerezhettek volna Kínában.

Ez alapján nehéz volt nem arra következtetni, hogy Kim valójában a biológiaifegyver-üzemét akarta bemutatni a világnak - még ha az élesebb szemű megfigyelők meg is jegyezték, hogy némelyik, a fegyvergyártásban nélkülözhetetlen berendezés be se volt kötve, és hogy a felvételeken egy darab védőruha se látszik, ami egy ilyen üzemben legalábbis sajátos.

Melissa Hanham, a montereyi James Martin Leszerelési Tanulmányok Központjának Észak-Korea-szakértője szerint Kim látogatása üzenetértékű volt. Kilenc nappal előtte ismerte be a Pentagon, hogy tévedésből a dél-koreai hadseregnek postáztak Amerikában gyártott lépfenét. Észak-Korea egy hétre rá hivatalosan is bepanaszolta emiatt az Egyesült Államokat az ENSZ-nél, majd következett Kim látogatása a rovarirtógyárban.

Voltak más, közvetettebb bizonyítékok is. Nagyjából a gyár beüzemelésével egyidőben ritka tanulmány jelent meg egy tudományos folyóiratban - olyan, amit észak-koreai és kínai tudósok jegyeztek, de az északiak voltak a fő szerzői. A tanulmány azt írta le, hogy milyen génszekvenálási technikákkal lehet izolálni az északi-sarki jégből a történelem előtti baktériumokat. 2017-ben pedig egy mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozó walesi cég, az Amplyfi eresztette rá robotjait az internet rejtett zugaira. Bizonyítékot kerestek és találtak arra, hogy két éve, a phenjani üzem indulásakor nagyon megugrottak a keresések genetikai témában Észak-Koreában.

Ebből persze még nem következik, hogy Észak-Korea rendelkezhet biológiai fegyverekkel. Megdönthetetlen bizonyíték nincs rá, hogy pár mintán és prototípuson kívül az észak-koreaiaknak lennének ilyen fegyvereik. Az amerikai hadsereg ennek ellenére már tényként kezeli ezt, amit jelez, hogy a Dél-Koreába küldött csapataikat rendszeresen beoltják lépfene és fekete himlő ellen is. Egy neve elhallgatását kérő magas rangú amerikai tisztviselő szerint pedig „a képességek léteznek”, vagyis ha pillanatnyilag nem is termelnek biológiai fegyvereket, a már létező kapacitásaikat hetek, vagy akár napok alatt is felfuttathatják. „Ez már csak politikai szándék kérdése” - mondta az illetékes.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.