Nem tudták rendszerezni az iratokat, csak jövőre születhet ítélet az Iszlám Államba induló magyarok ügyében

bűnügy
2017 december 14., 15:46
comments 66

Jövő év február elejére napolta a fehérvári törvényszék annak a két férfinak a tárgyalását, aki az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni, írja a Magyar Idők. Az eljáró bíróság azért nem tudta ősszel érdemben tárgyalni az ügyet, mert

nem tudták felhasználni az informatikus szakértők által több száz gigabyte-nyi adatot.

A törvényszék beidézte tanúként a szakértőket, akik úgy nyilatkoztak, hogy "a szakértői anyag kinyomtatva több százezer oldalt tenne ki." Végül Székesfehérvári Törvényszék úgy határozott, hogy februárra csúsztatják a következő tárgyalást, addig pedig a 

"saját informatikusuk kiválogatja az elektronikus formában átadott anyagból a bizonyításhoz szükséges adatokat."

Sz. Dániel és F. Viktor a Gyakorikérdéseken ismerkedtek össze, ott érdeklődtek, hogy hogyan lehetne csatlakozni az Iszlám Államhoz. Dánielnek nem volt pénze repülőjegyre, ezért a neten fenyegetőzött. Vona Gábor jelentette fel, miután a nizzai terrortámadás után a politikus Facebook-oldalán fenyegetőzött hasonló terrorcselekmény elkövetésével. 

Viktornak volt pénze repülőjegyre, egészen a szír határig jutott, ott a török titkos­szolgálat tisztjei elfogták, két hónapig börtönben volt, majd hazatoloncolták. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.