A MÁV titokzatos okokból nem hajlandó megépíteni azt a zajvédő falat a Mészáros utca kikészült lakóinak, amire jogerős bírósági döntés kötelezi

Egy rakás budapesti Mészáros utcai lakos hitte azt idén májusban, hogy egy többéves rémálom ért véget. A Budai Központi Kerületi Bíróság ekkor ugyanis arra kötelezte a MÁV-ot, hogy az Aladár és a Zsolt utca közötti szakaszon építse újjá a Déli pályaudvar telkének régi, tömör kerítését. A munkát az ítélet júniusi jogerőre emelkedése után 60 nappal kellett volna elkezdeni. Ám a MÁV megtagadta a jogerős bírósági ítélet teljesítését, sőt, mint lapunk most megtudta, erősen kamugyanúsnak kinéző indokkal perújtást kér, amivel újabb évekre húzhatja el az ügyet, végképp kicsinálva szegény lakókat.

Az egész szürreális szívatás azzal indult, hogy 2013. májusában ledőlt a budapesti Mészáros utca egyik oldalán végighúzódó, 2,5 méter magas tömör kerítés egy szakasza. A kerítés mögött a Déli pályaudvar hatalmas telkének egy része található, rajta vágányokkal. Ezen szakaszon is áthalad az összes menetrendszerinti vonat, de találhatók itt olyan mellékvágányok is, amikre folyamatosan tolnak be szerelvényeket és itt rendezik át a kocsikat is. Ez azért lesz fontos, mert mindkét tevékenység erős zajjal jár. A MÁV ezután lebontotta a teljes betonkerítést, amit betonoszlopok közé kifeszített drótkerítésre cserélt.

Az utca azon részének a lakói - az Aladár és a Zsolt utcák torkolata közötti szakaszról van szó - ahol a lakóházak a legközelebb esnek a kerítéshez, azonnal megtapasztalták, hogy az addig is erős zaj éjszaka és hajnalban az elviselhetetlenségig - és ami fontosabb, a hatértérték fölé - erősödött, mivel megszűnt a korábbi kerítés zajtompító hatása.

Egy érintett lakó ezért előbb birtokvédelmi eljárást, majd pert indított, amiben azt kérte a bíróságtól, hogy az kötelezze a MÁV-ot a régihez hasonló tömör fal visszaépítésére. A MÁV védekezése a későbbi ítélet szerint arra alapult, hogy a tömör kerítésnek nem volt semmiféle zajárnyékoló hatása, az csakis a telekhatár jelzésére szolgált. 

Az idén májusi ítéletében a bíróság azonban - részben a szakértői véleményre alapozva - kimondta, hogy 

  • a zajterhelés napközben a határérték alatt marad a drótkerítéssel együtt is
  • éjszaka viszont meghaladja azt
  • az összes tanú kellemetlen zajhatásról számolt be az éjszakai időszakban (22 és 6 óra között)  
  • a tömör kerítésnek igenis volt zajárnyékoló hatása, amit szakértői vélemény támaszt alá
  • a zajterhelés ezzel az árnyékolással együtt már a hatáérérték alatt maradna

és ezért az ítéletben visszaépítésre kötelezte a MÁV-ot.

Mint egy érintetttől megtudtuk, a MÁV mindezek ellenére sem kezdett bele a kötelező építkezésbe augusztusban. Sem azóta. A lakók ezért októberben végrehajtási eljárást kezdeményeztek a MÁV ellen. De a MÁV ennek hatására sem volt hajlandó megmozdulni. 

Miután a kérdéseimmel megkerestem a MÁV-ot, a vasúti cég az ügy során addig sosem hallott vis maiorra hivatkozva magyarázta a kerítésépítés elmaradását:

A MÁV Zrt. az ítélet jogerőre emelkedésével megkezdte a szükséges intézkedéseket. Az előkészítése során azonban kiderült, hogy Budapest I. kerületben tilos tömör kerítést építeni, így a vállalat nem tud eleget tenni a rá rótt kötelezettségnek. A MÁV Zrt. az önkormányzat jogszabályi rendelkezései miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletével szemben perújítási kérelemmel élt.

Hát ez bizony óriási pech: ha tilos, akkor tilos 

- gondoltam magamban, mindaddig, amíg meg nem kerestem az I. kerület főépítészi irodáját. Itt ugyanis megtudtam, hogy a MÁV valóban érdeklődött ugyan a kerületnél a hatályos kerítésépítési szabályokról

de nem nyújtott be arra vonatkozó kérelmet, hogy a bírósági ítéletnek megfelelően felépíthesse a tömör kerítést.

Pedig, mint megtudtam, ha kérte volna, a körülményekre tekintettel valószínűleg megkapta volna az engedélyt. A főépítészi irodán ugyanis elmesélték, hogy várnegyed településképi rendeletébe beleírt kerítésszabályokat eleve nem az ilyen esetekre találták ki, hanem azért, hogy magánemberek ne vehessék körül tömör betonkerítéssel a házukat, elcsúfítva a került köztereinek látványát. 

Kérdésünk után többször is azt hangsúlyozták, hogy bár nyitott kapukat döngethetett volna, a MÁV nem nyújtott be egyedi kérelmet, pusztán érdeklődött a szabályozásról.

Ebből következően egyszerűen nem igaz, amit a vasúttársaság állít, miszerint a került szabályai abstart megakadályozták volna az ítélet teljesítését. 

Ha a bíróság helyt ad a perújítási kérelemnek, a négy éve rosszul alvó lakókat jó ideig tovább szívathatja az állami óriáscég.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;