3189-szer riasztották a mentőket

baleset
2018 január 01., 08:42
comments 100

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója közölte: a mentők 3189 esetet láttak el szilveszterkor, ebből a fővárosi feladat 1107 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.

A mentőket országszerte 15 pirotechnikai eszközzel összefüggő balesethez riasztották, általában kéz-, arc-, és szemsérülteket kellett ellátni. Példaként említette, hogy egy 20 év körüli férfi kezében robbant fel a petárda, ő roncsolt ujjsérüléseket szenvedett, máshol egy férfi arcába csapódó pirotechnikai eszköz súlyos szemsérülést okozott.

Közlekedési balesetek, verekedések, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén is csaknem 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, kb. 15 százalékuk kiskorú volt – mondta Győrfi Pál.

Szilveszterezők búcsúztatják az óévet a belvárosi Vörösmarty téren 2015. december 31-én.
photo_camera Szilveszterezők búcsúztatják az óévet a belvárosi Vörösmarty téren 2015. december 31-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos az M1-en azt mondta: mozgalmasan telt a mentők éjszakája, de a beállított plusz mentőautóknak köszönhetően folyamatos volt a feladatellátás, mindenhová időben odaértek.

A főorvos elmondta, hogy az új év első éjszakáján mentőtámadás is történt. Somogy megyében egy epilepsziás gyermekhez hívtak mentőt, és a helyszínen valamiért dulakodás alakult ki, a mentődolgozókat is megtámadták. A gyereket végül rendőri kísérettel vitték be a kaposvári kórházba a mentők – mondta Golopencza Pál.

Halálos baleset is történt, reggel 6:45 körül a 61-es villamos halálra gázolt egy férfit. A II. kerületben, a Hűvösvölgyi út 22. szám előtt, a Kelemen László utca és az Akadémia utca közötti szakaszon gázolt a villamos. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a szemle idejére a villamosvonal érintett szakaszát lezárták.

Pap Judit, az ORFK sajtóügyeletese az M1-nek azt mondta, ezen felül az elmúlt 24 órában csaknem 30 balesetnél intézkedtek a rendőrök, ezek közül 12 súlyos, 15 könnyű sérüléssel végződött. A rendőrség 15 ittas vezetőt is elfogott. (MTI, police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.