A rakétavédelmi rendszereket kiiktató hiperszonikus rakétákat tesztelt Kína

külföld
2018 január 02., 11:30
comments 56

Kínai katonai szakértők elmondása szerint az ország új hiperszonikus ballisztikus rakétáival nemcsak az Egyesült Államok védelmi rendszerét lehetne kijátszani, de sokkal precízebben lehet elérni célpontokat Japánban és Indiában is. 

Erről azután beszéltek, hogy a tokiói székhelyű The Diplomat magazin megírta, hogy a kínai hadsereg tavaly év végén két kísérletet is végrehajtott az új fejlesztésű hiperszonikus sikló eszközükkel, a leggyakrabban csak HGV (hypersonic glide vehicle) néven emlegetett DF-17-es rakatéval. A japán lap amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva írt minderről. 

A HGV-k pilóta nélküli, rakéta meghajtású irányítható repülők, melyek a hagyományos ballisztikus rakétáknál alacsonyabban és gyorsabban haladnak, így a jelenlegi rakétavédelmi rendszerek nem feltétlen alkalmasak a kiszúrásukra. 

A most megjelent hírek szerint a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg az első kísérletet november elsején, a másodikat két héttel később hajtotta végre. Mindkét teszt sikeres volt, és a tervek szerint a DF-17 2020 környékén állhat majd hadrendbe

Antony Wong Dong katonai elemző szerint a HGV alkalmas lehet az amerikai rakétavédelmi rendszer, azaz a THAAD elleni támadásra. Ezt a rendszert alkalmazta tavaly Dél-Korea is, válaszul az észak-koreai fenyegetésre. 

A két kísérlet során Mongóliában lőttek ki DF-17-eseket, melyek 1400 kilométert repültek akkor. A kínai állami média elsőnek tavaly októberben számolt be a fejlesztésekről. 

Zhou Chenming katonai elemző szerint a HGV-technológia hamarosan része lesz az USA, Kína és Oroszország közötti nukleáris stratégiának, ugyanis persze nem csak Kína foglalkozik aktívan a technológia fejlesztésével. (SCMP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.