Egy hévízi férfi elcsábította a munkaadója lányát, ellopta a pénzét, a családi ékszereket, sőt, még a széfet is

Több mint tízmillió forint értékben pénzt és ékszereket lopott el egy férfi a barátnője segítségével annak családjától Hévízen - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője. Még hozzá úgy, hogy kétszer is kifosztotta a családi széfet.

A férfi tavaly márciusban a barátnője segítségével, az otthon hagyott kulccsal nyitotta ki először a széfet. A szülők akkor éppen külföldön voltak. A trezor tulajdonosa csak két hónappal később fedezte fel, hogy hiányzik kétmillió forint és ezer euró.

A rendőrségi feljelentést követően a család eltiltotta a férfit a háztól és a lánytól is, pedig korábban még az üzletükben is alkalmazták a fiút. Emellett másikra cserélték a széfet, az azt tartalmazó szekrény zárját, amihez egy mozgásérzékelőt is szereltettek.

Ez azonban nem hozta zavarba a férfit, aki egy hónappal később, amikor ismét külföldre utazott a házaspár, a lány segítségével újból bejutott a házba, ahonnan az egész széfet magával vitte, benne 4,5 millió forinttal, közel 11 ezer euróval, arany ékszerekkel és nyeremény-betétkönyvekkel. Emellett pedig a nőt is el akarta szöktetni.

A férfi a hévízi romkertben rejtette el a zsákmányt, majd segítségül hívta egy ismerősét Keszthelyről, hogy együtt szerezzék meg az értékeket a páncélszekrényből. A Keszthelyi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett lopások miatt emelt vádat a férfi ellen, társának pedig, akit a széf felfeszítéséhez hívott, bűnpártolás miatt kell felelnie. (Baon.hu)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.