Gyurcsány aláírásokat gyűjt, hogy „ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját”

politika
2018 január 12., 16:44
comments 378

„Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kaphassanak Magyarországon nyugdíjat olyan orosz, illetve ukrán állampolgárok, akik soha nem fizettek Magyarországon nyugdíjjárulékot?”

Ezzel a kérdéssel fordul a választókhoz Gyurcsány Ferenc, aki a DK országos tanácsának kibővített évindító ülésén bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indítanak erről. Vagyis Gyurcsány a határon túli magyarok szavazati jogának elvétele melletti, a közvéleménykutatók szerint hatásos kampányolás után megtalált egy újabb erős, populista témát. 

Gyurcsány és közönsége
photo_camera Gyurcsány és közönsége Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Arról van szó, hogy az 1963-os magyar-szovjet szociálpolitikai egyezmény még mindig érvényben van, és ez alapján ellátás jár az ukrán és orosz állampolgároknak, ha arról lemondanak Ukrajnában és Oroszországban, és átköltöznek Magyarországra. Egy DK-s képviselő már 2016-ban feszegette a kérdést, és akkor Rétvári államtitkár válaszából kiderült, hogy évi 13 milliárdot költ az állam ukrán és orosz nyugdíjasokra, akik egyre nagyobb számban jelentkeznek be magyar lakcímekre. A 24.hu akkor azt írta, hogy az ötvenöt éve kötött kormányközi egyezmény sorsa is furcsa, hiszen annak felmondását Ukrajnával a Bajnai-kormány már letárgyalta, amikor a Fidesz-kormánynál az ügy süllyesztőbe került.

Gyurcsány most ezt használja ki. Be is járta a határvidéket, hogy filmet forgasson a szörnyű állapotokról - ennek apokaliptikus hangulatú előzetese már megtekinthető.

link Forrás

Pénteken tízezres nagyságrendű ukrajnai bejelentkezőről beszélt az MTI tudósítása szerint, és azt mondta, nem ritka a két-háromszázezer forintos nyugdíj sem, amelyhez elég egy végzettséget igazoló papír és egy korábbi ukrajnai munkaviszonyról szóló igazolás. Megjegyezte, hogy az egyik településen talált olyan romos, lakhatatlan épületet, ahova 202 embert jelentettek be. A befogadók között vannak, aki ezt pénzért csinálják, de több településen is azt mondják az ott lakók, hogy a polgármester az, aki úgy gondolja, hogy így képes megvásárolni elegendő szavazatot ahhoz, hogy soha többé ne kelljen félnie kihívóitól. A "nyugdíjimport" mögött politikai haszonlesés áll, azé a hatalomé, amelyikről régóta köztudott, hogy „ha kell, akkor a magyar adófizetők pénzén (...) szavazókat vásárol magának” - monda Gyurcsány.

A beszédben elhangzott az is, hogy Orbán Viktor diktatúrát épített, és a választás igazi tétje az, hogy le tudják-e győzni Orbán diktatúráját.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.