Extra segélyekkel csitítanák a tüntető szegényeket Tunéziában

külföld
2018 január 14., 15:54
comments 33

Tunéziában hétfő óta országszerte tiltakoznak az életkörülmények romlása, a központilag elrendelt áremelések és az adóemelés ellen. A kormány az újonnan bevezetett intézkedésekkel csökkenteni szerette volna a deficitet, az adó- áremelések azonban az utolsó cseppet jelentették, a nagy szegénység és a fiatalok munkanélkülisége miatt hónapok óta hatalmas a feszültség az országban.

A héten több mint 800 embert tartóztattak le vandalizmus miatt, például azért, mert rendőrkapitányságokat dobáltak meg.

A kormány szombat délután a demonstrációk hatására úgy határozott, hogy extra segélyt nyújt a szegény családoknak: a havi juttatásaikat közel a negyedével megemelik. Azt is belengették, hogy a készülő reformintézkedések garantálni fogják a tunéziaiak egészségügyi ellátását, és a szegény családok lakhatását. A bejelentés azután érkezett, miután az elnök tárgyalt az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőivel.

A kormányzati bejelentés azonban nem csitította az indulatokat, vasárnap továbbra is százak tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen, jelentős rendőri biztosítás közepette. Vasárnap van a korábbi tunéziai diktátor Zine al-Abidine Ben Ali hatalma megdöntésének hetedik évfordulója is az országban.

“Épp csak elnyertük a szabadságunkat a 2011-es forradalom után…, most pedig az utcán maradunk addig, amíg nem biztosítják nekünk a gazdasági jogainkat is, épp úgy, mint a szabadságunkat” - mondta az egyik tüntető. (The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.