Az ellenzék tobzódik, a kormány vadul védekezik, mert egy kormánytisztviselő kimondta, amit eddig is pontosan lehetett tudni

Az elmúlt napokban az ellenzék kéjesen kérte számon a kormányon Altusz Kristóf helyettes államtitkár nyilatkozatát, aki egy máltai lapnak elmondta, hogy „csak tavaly 1300 menekültet fogadott be Magyarország, de ezeket az eseteket a magyar kormány gyakran nem hozta nyilvánosságra, nehogy a kedvezményezetteket veszélybe sodorja”.

Az ellenzék beindult:

  • „1294 migráns betelepítését várja el Brüsszel és ők azt mondják, hogy meg fogják állítani Brüsszelt. Ehhez képest az egyik kormánytag beszél arról, hogy titokban mindenkitől elhallgatva és mégis csak betelepítettek 1300 migránst az történelmi arcon csapása a magyar választóknak” – mondta Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.
  • „Minek kellett ez az irdatlan politikai feszültség, amit az Európai Unióval keltett a magyar kormány, ha azt sem lehet érteni, ha befogadtunk 1300 menekültet, akkor miért titkoltuk azt el?” – kérdezte az ATV Híradójában Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. 
  • Az MSZP pedig egyenesen Orbán suttyomban végrehajtotta a Soros-tervet? címmel adott ki közleményt. „Orbán Viktornak tisztáznia kell a helyzetet: valóban több menekültet fogadtak be annál, mint amennyit az uniós kvóta szerint kellett volna? 
  • Amennyiben ez tényleg igaz, akkor az egész menekültellenes kampányról bebizonyosodott, hogy nem szólt másról, mint a Fidesz szavazóinak becsapásáról azért, hogy a haveroknak több tízmilliárddal kitömjék a zsebét.”

Csakhogy ebben nincsen semmi újdonság. Tavaly mi is megírtuk, hogy októberre már meghaladta az ezret a befogadottak száma.

Az igazi elszólások

Szijjártó Péter úgy reagált, hogy „a genfi konvenció alapján befogadott menekülteket mi nem titkokban fogadjuk be. Hanem ez egy folyamatos eljárás, amit minden ország lefolytat gyakorlatilag non-stop. Mert ha jön valaki és benyújt egy menekültstátuszi kérelmet, azt el kell bírálni.” Ami igaz is, csak éppen a kormányzati kommunikáció sugallja ennek ellenkezőjét éjjel-nappal.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye pedig egy kiadós sorosozás után kijelenti: 

„A nemzetközi védelemben részesülők száma nyilvános adat,ami a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal honlapján megtalálható. 2015-ben 508, míg 2016-ban 432, 2017-ben 1291 és 2018-ban eddig 37 személy nemzetközi védelemben részesítéséről döntöttek a magyar hatóságok. A nemzetközi védelemben részesítettek 90%-a Magyarországon nem létesített lakcímet, hanem kihasználva a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét, a kiállított okmányokkal elhagyta Magyarország területét.”

A kormányzati védekezések azonban, mintegy mellékesen, két fontos tényt is elismernek. Az egyikre Simon Ernő, az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) szóvivője is felhívta a Bloomberg figyelmét:

„A kormány, amely ritkán tett különbséget a válságzónákból érkező menekültek és a gazdasági okokból elindulók között, ellenben gyakran köti össze őket a terrorveszéllyel, most arra kéri a szavazókat, hogy tegyenek különbséget.”

A másik beismerés pedig az, hogy a menekültek nem veszik el a munkánkat és nem erőszakolják meg az asszonyainkat - hanem továbbmennek. Akkor is, ha Magyarország folytatja le az eljárást. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.