Meglepő egybeesések a röplabdasportra szánt TAO első milliárdja körül

POLITIKA
2018 január 19., 12:34
comments 84

A G7 tényfeltárása alapján Szalai Marcellnek bejött az élet. Ne lepődjön meg, ha eddig még sose hallott erről a 25 éves fiatalemberről, aki most decemberben szerezte meg jogi diplomáját. Nem volt miért. Volt ugyan egy Mondis-Consult nevű vállalkozása, de az 2011-es alapítása óta leginkább semmit sem csinált, árbevétele csak egy évben volt, akkor is csak 8,1 millió forint.

Szalai életében egy egészen váratlan esemény hozott nagy változást. Bánki Erik, az országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke májusban javasolta, hogy 2018-tól a röplabdát is lehessen támogatni taóból. Kicsit maga felé hajlott a keze, neje, Bánki Ágnes a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) strandröplabdáért felelős vezetője. De hogy jön ide Szalai?

Jó kérdés, jogos kérdés! Szalai júniusban úgy döntött, hogy tanácsadással foglalkozó, illetve alig foglalkozó cége profilt és nevet vált. A Beach Sport Kft.-re keresztelt cég főtevékenységként a sportegyesületi tevékenységet vette fel. Jó ütemérzékkel váltott, az MRSZ 1,1 milliárd forintos keretet hagyott jóvá a neve alapján pont Bánki Ágnes szakterületéhez tartozó szakággal foglalkozó új vállalkozásnak, aminek január közepére már 410 millió forintot sikerült is ebből felhajtania.

Ha másból nem, Kósa Lajos nyugdíjas édesanyjának történetéből már tudhatjuk, hogy akadnak ebben az országban olyan szerencsések, akik pont a megfelelő időben kezdenek megfelelő vállalkozásba. De ahol szerencsések vannak, ott irigyek is akadnak, akik képesek fennakadni olyan apróságokon, hogy Szalai Beach Sport Kft.-je egy olyan pécsi címre, a Zrínyi utca 9-re van bejelentve, ahol az övén kívül még nyolc másik cég is működik. A nyolc cég közül négy egy bizonyos Bauer Nándor Zsolt nevére van bejegyezve. Bauer édesanyját különös módon ugyanúgy hívják, mint Bánki Erikét - az Átlátszó szerint a két férfi legalább féltestvér, közös cégük is van, az ingatlanügyekkel foglalkozó Bábamad Kft.

A G7 megpróbálta megszólaltatni Szalait, de ő egyelőre nem árulta el nekik a sikere titkát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.