Beer Miklós: El kell gondolkodni azon, hogy az emberség felülírja a nemzetbiztonságot

Beer Miklós váci püspök a budapesti Nem Adom Fel Kávézó vendége volt, azért hívták meg, hogy hallgatósága jobban megismerhesse. A püspök hosszan beszélt gyerekkoráról, Budapest ostromáról, családja kitelepítéséről, a cigányság helyzetéről, a menekültválságról, és a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás örvén arról is, jó-e ha kiáll egy-egy politikai erő mellett a katolikus egyház.

A migrációról azt mondta, hogy a déli határra húzott kerítéssel a kormány kegyelmi időt kapott, hogy felkészüljön a menekültválságra, de „eltelt két év és a felkészülésből semmi sem lett”, és mára eljutottunk odáig, hogy hívő emberként el kell gondolkodni, hogy

„az emberség felülírja a nemzetbiztonságot”.

Beer szerint a menekültválság az egész emberiség közös felelőssége, de nem bocsátkozott jóslatokba azt illetően, hová vezetnek majd az események. Annyi azonban szerinte biztos, hogy

„józan ésszel elképzelhetetlen, hogy a népvándorlást meg lehessen állítani”.

Azt mondta, keresztény ember számára a kvótarendszer sem valós javaslat.

„Nekünk mernünk kell szembenézni azokkal, akikkel szemben állunk” - mondta, Jézust felhozva példának.

„Éheztem, és ti ennem adtatok, mondja Krisztus a Bibliában – ezt nem lehet félreérteni.”

Arról pedig, hogy a múlt vasárnap a hódmezővásárhelyi plébános nyíltan biztatta a misén a híveket arra, hogy szavazzanak a fideszes polgármesterjelöltre, Beer azt mondta, nagyon veszélyes az egyháznak bármelyik politikai erő mögé beállnia, mert ehhez nincs joga a klérusnak. A papoknak azonban az kötelességük, hogy szavazásra, demokratikus jogaink gyakorlására buzdítsanak. (hvg.hu)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.