Börtönbüntetésre ítéltek dél-koreai politikusokat, akik korábban listázták a kritikus művészeket

külföld
2018 január 23., 09:34
comments 18

Börtönbüntetésre ítéltek másodfokon kedden több dél-koreai politikust is Szöulban, mert szerepük volt abban, hogy az előző kormányzat tiltólistára tett olyan művészeket, akik bírálták az ország akkori vezetését.

A helyi média jelentései szerint Cso Jun Szan volt kultuszminiszterre két év börtönt, Kim Ki Csunra, az előző államfő kabinetfőnökére pedig négy évi börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Csót első fokon még két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és Kim büntetését is súlyosbította a másodfokú bíróság, mert ő tavaly első fokon három évet kapott.
A kormánykritikus művészekről összeállított feketelista csaknem tízezer nevet tartalmazott. Akik rákerültek, semmilyen kormányzati támogatást nem kaphattak. Köztük volt Han Kang Man Booker-díjas író és Pak Csan Vuk filmrendező, aki 2004-ben nagydíjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.

A művészek listázása is abban a botrányban derült ki, amelyben fény derült arra, hogy a volt elnök, Pak Gun Hje fontos politikai és személyi döntésekbe engedett beleszólást személyes barátnőjének, Csoj Szun Szilnek, akinek semmilyen hivatalos posztja nem volt. Emellett az is kiderült, hogy Pak kormánya hatalmas összegeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénzek végül Csoj által ellenőrzött alapítványoknál kötöttek ki. Az ügy miatt a szöuli parlament leváltotta az államfői posztról Pakot, aki ellen büntetőeljárás is indult. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.