Az első magyar gólt futball-világbajnokságon 1934-ben rúgták, az első magyar lottószámokat pedig 1957 elején húzták ki. Nem is kellett sokat várni az első öttalálatosra, ami akkor még csak 855 ezer forintot ért. A különbség a labdarúgás és a lottó között az, hogy Magyarország vébén rúgott góljai már jó ideje nullára csökkentek, a lottó viszont idővel csak népszerűbb lett, ma pedig az egyik legnépszerűbb magyar szerencsejáték.

Közben egyre kevésbé hiszünk, egyre többe kerül nekünk egy lakás, hogy a szavazási hajlandóságunkról már ne is beszéljünk: az lassan a béka segge alá merül.

Mindezek csak pillanatképek arról, mennyit változott Magyarország száz, ötven vagy akár csak 25 év alatt. Nagyapáink még jó eséllyel nyolc általánost végeztek, és két, házasságban élő szülő gyerekekként látták meg a napvilágot egy római katolikus családban. Ma már ez kicsit másképp van. A KSH Századok statisztikája című kiadványának segítségével összeszedtünk pár érdekes adatot arról, mennyivel és miben lett más a világ Magyarországon egy emberöltő alatt.

Amikor még rohantunk az urnákhoz szavazni

A legutóbbi magyar országgyűlési választásokon a jogosultaknak mindössze a 62 százaléka volt szavazni. Ki tudja, idén áprilisban hányan fognak ikszelni, a 2014-es adat azonban egy folyamatosan csökkenő trend legutóbbi állomása volt.

1920-ban még a választásra jogosultaknak a 81 százaléka ment el szavazni.

Igaz, akkor a nyolcmillió magyarból csak 3,1 millióan szavazhattak, nem úgy, mint most, amikor a 9,8 millió magyarból szavazhatnak nyolcmillióan. Akkoriban a választás közel sem úgy nézett ki, mint manapság: műveltségi és állampolgársági cenzushoz volt kötve, vagy éppen korhoz. Ja igen, és vidéken nem is volt titkos.

Aztán 1945-től eltörölték a cenzusokat, 1947-ben pedig a jogosultak 93 százaléka szavazott, azaz majdnem mindenki. A háború után, de még a szocializmus előtt volt akkor az ország. Ha a szabad választásokat nézzük, akkor ezt azóta leginkább a 2002-es választás tudta megközelíteni, 70,5 százalékkal. Azóta viszont egyre kevesebben és kevesebben mennek el szavazni.

Ha valamiben mégis jobbak lettünk, akkor az az életünk: 1920-ban az átlagmagyar 33 évesen halt meg, 1960-ban pedig 62 éves korában.

Azóta szerencsére ez a szám már felkúszott 74 évre, és az is nagyot változott, mibe halhatunk bele. 1948-ban még a kontár orvosok okozták a legtöbb magyar halálát (a tünetek és a rosszul meghatározott állapotok miatt halt meg a legtöbb ember), 2015-ben viszont már a szívbetegségek.

Ráadásul egy sor új dolog került le a listáról, illetve fel a listára:

1948-ban még rengeteg embert megölt a gümőkor és a tüdőgyulladás. Ma már ezek alig fordulnak elő, helyettük itt van a cukorbetegség és a mentális zavarok.

Ami régen sziklaszilárd volt, ma már nem az

Az elmúlt közel száz év rávilágított arra is, hogy van pár dolog Magyarországon, amely a múlt században (sőt, előtte nagyon sokáig) az ország egészét meghatározó közösségszervező erő volt, ma viszont már nagyon nem az.

Ilyen például a hit. 1930-ban még a lakosság több mint 60 százaléka vallotta magát római katolikusnak, 20 százaléka pedig reformátusnak, a többi keresztény egyházzal együtt pedig a keresztény felekezetek szinte minden egyes magyart elértek az országban. Azok, akik nem tartoztak semmilyen felekezethez, mindössze a lakosság 0,2 százalékát tették ki.

Ez azóta hatalmasat változott. 2011-ben a semmilyen felekezethez nem tartozók már a lakosság 20 százalékát tették ki, 27 százalék pedig nem is akart válaszolni arra, hogy egyáltalán hisz-e bármiben is.

Ez azt jelenti, hogy nyolcvan év alatt a keresztény egyházak elveszítették a hívőik közel felét (az ország fele azonban még így is kereszténynek vallja magát).

A házasság közel hasonló módon veszített a népszerűségéből, ezt a leglátványosabban a házasságon kívül született gyerekek aránya mutatja. 1930-ban még tíz gyerekből csak egy született házasságon kívül. Ma már tízből öt, és ez a szám meredeken emelkedik.

Kevésbé látványosan, de valójában ez történt a falusi életformával is. Vessünk egy pillantást arra, hogyan alakult az elmúlt száz évben a falvakban és a városokban élők aránya:

link Forrás

A lila mező a falvak népét jelöli, és egyre csak szűkül és szűkül. Eközben a vidéki városok és Budapest népessége folyamatosan terebélyesedik, ami azt jelenti, hogy egyre több magyar költözik városokba, illetve hogy egyre több település éri el azt a lakosságszámot, amely után már városnak tekinthető.

Több időnk lett, mert felhagytunk a fusimunkával

Az elmúlt száz év azonban nem csak elvett, hanem adott is, rengeteg mindent, elsősorban szellemi tőkét és jólétet.

Akarja látni, hogy a dolgozó emberek közül kinek volt az általános iskolánál magasabb végzettsége 1949-ben?

link Forrás

Segítünk, nem láthatja, az az embertömeg, aki többre vitte az általános iskolánál, ugyanis megbújik a grafikonon abban a láthatatlan kis ficakban. Itt van ugyanez 2016-ból:

link Forrás

Ezen a grafikonon már látható, hogy a legtöbb foglalkoztatottnak manapság már középfokú a legmagasabb végzettsége, sokaknak pedig felsőfokú. Ennek meg is lett az eredménye: az egyre főre jutó reáljövedelem kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan (ilyen volt például a rendszerváltás vagy a 2008-as gazdasági válság), de folyamatosan nő, és már kb. a háromszorosa annak, amennyi a hatvanas években volt. A több pénzből pedig több terméket tudunk vásárolni. Már ami a cukrot vagy például a sajtot illeti, a kenyér már nem ilyen egyértelmű:

link Forrás

Ezt árnyalja, hogy nemcsak a bérek, hanem a jövedelmi egyenlőtlenségek is nőttek: a szegényebbek még szegényebbek lettek, a gazdagok pedig még gazdagabbak. Ez az olló pedig a nyolcvanas évek óta szinte folyamatosan nyílik. Ez mondjuk nem akadályozta meg a magyarokat abban, hogy egyre többen és többen menjenek a Balatonhoz nyaralni: 1958-ban még csak százezer belföldi vendég járt a tónál, 2016-ban már 1,6 millió.

A végzettségünk és a fizetésünk mellett átalakult az is,

• hogyan és mit fogyasztunk,
• milyen javaink vannak,
• sőt, hogy mivel mennyi időt töltünk.

Gondoljon csak bele! A magyar háztartásokban 1970-ben - azaz csupán negyven évvel ezelőtt - még nem volt mikrohullámú sütő. Sőt, csak minden harmadik háztartásban volt hűtő. Nem kell azonban ilyen messzire visszamenni, hiszen 2000-ben még alig három telefon jutott tíz családra. Ma pedig már egy családra jut kettő, átlagosan.

A pénzköltési szokások teljesen megváltoztak: a pénzünk nagy részét már nem élelmiszerre költjük, hanem minden egyébre, akár szórakozásra is. Sőt, a mostani és az 1950-es évekbeli fogyasztást már címszavakban is nehéz összemérni:

• mára a lakásfenntartás komoly költséggé vált
• ruházkodásra egyre kevesebbet költünk
• hírközlésre (vagyis kommunikációra) pedig egyre többet.

Így talán jobban látni a különbségeket:

link Forrás

Nemcsak a fogyasztás alakult azonban át, hanem az időnk is.

1986-ban még majd 5 órát töltöttünk naponta munkával. 2011-ben már csak hármat.

Ez sajnos nem abból adódik, hogy a munkáltatók kevesebb munkát várnak el, hanem abból, hogy felhagytunk a fusimunkával. Szórakozásra háromnegyed órával több jut (főleg tévézésre és internetezésre).

Na, és mi nem változott (nem meglepő módon)? Szinte percre pontosan annyit alszunk manapság is, mint húsz éve. Meglepő módon viszont a BKV ugyanúgy teljesít: közlekedésre szintén percre pontosan ugyanannyi idő megy el, mint 1986-ban.

Pedig a közlekedési szokások nagyon is átalakultak. Az 1960-as években berobbant az autókereskedelem, és onnantól kezdve szinte nem volt megállás: 31 ezerről ötven év alatt 3 millió 300 ezerre nőtt a személygépjárművek száma Magyarországon.

Soha nem volt még annyi autó Magyarországon, mint 2016-ban.

Ez a szám viszont még mindig csak arra jó, hogy Romániát beelőzve kullogjunk az EU rangsorának végén az ezer lakosra jutó személygépjárművek számában.

Tele az erdő vadkanokkal

Az ötöslottót hatvan éve húzzák. Ez alatt az idő alatt a legnagyobb nyereményt 2003-ban vitték el: kicsivel több mint ötmilliárd forintot. A legtöbb telitalálatos pedig 1990-ben volt: összesen 13 darab. Ebből ráadásul tíz ugyanazé a fogadóé volt, aki többször is megjátszotta a számait.

A foci vébére visszatérve: a magyar labdarúgásnak, de úgy cakumpakk a magyar sportnak az ötvenes évek közepén ment a legjobban: előbb 16 aranyérem az olimpián, majd 27 gól a futball-világbajnokságon. A fociban azóta csak vergődünk:

link Forrás

Az erdőkben élő kisvadaknak (nyúl, fácán) van baja, a számuk ugyanis folyamatosan csökken. A nagyvadaknak (dámvad, őz, szarvas) viszont nincs, ők egyre többen vannak. 

Vaddisznóból például ötször annyi van, mint a hetvenes években.

Évi egy film a moziban

A szórakozásra jutó extra idő nagyon is jól jött, a kultúra ugyanis egyre gazdagabb: többféle könyv, előadás érhető el. A technológiai fejlődés viszont sok mindennek betett.

A legellentmondásosabb fejlődés a magyar könyvpiacé. Így nézett ki az elmúlt hetven évben:

link Forrás

A zöld oszlopok azt mutatják, hányféle könyv vált elérhetővé a magyar piacon. A vonal pedig azt, hogy mekkora példányszámban. Ahogy haladunk előre az időben, egyre több és többféle könyv jelent meg Magyarországon: 2016-ban közel 12 ezer féle könyvből lehetett válogatni, holott 1945-ben még csak 644 féle könyv volt elérhető, és utána is jó darabig háromezernél stagnált ez a szám.

A könyvvásárlás aranykorát viszont már jócskán túlléptük: hiába elérhető egyre több és több könyv, a magyarok egyre kevesebbet vásárolnak belőlük. Ezt mutatja a vonal.

A színház viszont az utóbbi hetven évben megtáltosodott. A színházak száma a 70-es évektől kezdve emelkedik az országban, 2016-ban már 179 színház működött országszerte (ezekbe már az alternatív színházakat is beleszámolták. Az előadások száma hasonló elánnal nőtt, így most már ott tartunk, hogy a színházak minden eddiginél több embert érnek el, és több pénzt is hoznak.

A mozinak ennél sanyarúbb volt a sorsa: ma kevesebb mint ötödannyi moziterem van, mint volt a rendszerváltáskor, egy magyar pedig átlagosan csupán egyszer jut el évente moziba (pedig 1960-ban még 14-szer volt).

A technológiai fejlődés eközben olyannyira felgyorsította a világot, hogy csak kapkodjuk a fejünket. 1991-ben még csak ötezer mobilelőfizetés volt az egész országban. 2000-ben már hárommillió, 2015-ben pedig már közel 12 millió.

Hasonló dolog történik a mobilinternettel is: 2005-ben ilyen még nem létezett ilyen az országban, 2006-ban viszont már 200 ezer előfizetés volt, 2016-ban pedig hatmillió.

Az adatok forrása a KSH Századok statisztikája - Statisztikai érdekességek a magyar történelemből című kiadványa.