A világon elsőként klónoztak testi sejtből makákókat

tudomány
2018 január 24., 17:33

Ahogy anno Dolly, a világ első, testi sejtből klónozott emlőse is világra jött, ugyanúgy sikerült makákókat klónozniuk kínai tudósoknak, a világon elsőként. A Cell folyóiratban közölt beszámoló szerint a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében tavaly év végén született Csung Csung és Hua Hua. Majd idén januárban egy harmadik klón is világra jött, a tervek szerint az év során több egyed is érkezik még.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.