Megkérte a tanárnő a diákokat, hogy osztályozzák le a munkáját

oktatás
2018 január 24., 12:36
comments 207

„Minden félévben értékeltetni szoktam magamat velük - ha én értékelem az ő munkájukat, nekik is joguk van ugyanehhez! ;-) És valóban értékes visszajelzés” 

- indokolta a vépi mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskolában tanító Babai-Mező Borka, hogy miért kérte meg a diákjait, hogy neki is osszanak ki bizonyítványt. Amit aztán kiposztolt a Facebookra.

link Forrás

A felsőoktatásban van rá külföldi és magyar példa is, hogy a hallgatók értékelik az oktatóikat, középiskolákban nincs széles körű népítélet. A vépi középiskolában sem általános, a tanárnő maga kérte a diákjait, hogy értékeljék a munkáját, névtelenül.

Bátor húzás a magyar közoktatásban. Az átlagok alapján jár a négyes a tanárnőnek, így azért nyilván egyszerűbb nyilvánosságra is hozni a posztot. Babai-Mező Borka 15-18 éveseket tanít, van saját osztálya is, a saját diákjai pedig nem félnek elmondani a véleményüket, mert pont tőlük kapta a legszigorúbb osztályzatot. Erre úgy reagált a kommentekben: „Kritikus társaság. ;-) De a remény hal meg utoljára!”

Saját maga ezt írta az értékelést összegezve: 

»Legelégedettebbek a szakmai tudásommal voltatok, legelégedetlenebbek (jogosan) a "rendfenntartási" képességeimmel. Sokan tartanak őszintének és megbízhatónak, viszont a tananyag érdekessé, a módszerek változatossá tétele terén még bőven van mit tennem.«

És megköszönte a visszajelzéseket. Nem ez az első eset, hogy értékelésre kérte a diákokat, a tavaly év végi és az egy évvel ezelőtti bizonyítványa is fent van Facebookon. Az értékelésben egyre több osztály és diák vesz részt.

Az első publikus félévi:

link Forrás

Aztán a nyári bizonyítványban már össze is hasonlítja a korábbi osztályzatait az újakkal. Azt írja, hogy az osztályzatok alapján sokat rontott ugyan, de van, amiben már javult is, így például többen látták úgy, hogy örömmel tanít, a diák teljesítményét megfelelően értékeli és kicsivel változatosabban és érdekesebben tanít. 

link Forrás

Megkerestük Babai-Mező Borkát, honnan jött az ötlet. Erre pontosan már nem is emlékszik, azt írta, hogy amióta a pályán van, mindig kért a gyerekektől visszajelzéseket a munkájával kapcsolatban - mi volt jó az órákban, mi nem tetszett, javasoljanak, hogyan lenne nekik (és így valószínűleg neki is) gördülékenyebb, élvezetesebb a tanítás/tanulás. Viszont többen is voltak, akik lusták voltak írni, vagy kevés ötletük volt, ezért is találta ki, hogy az állami rendszerben szokásos ötfokozatú skálán keresztül adjanak véleményt.  

Tavaly félévkor gyűjtötte össze a diák benyomásait először ilyen formában, ezt aztán - ahogy fent látszik - posztolta is Facebookra. 

»A szempontrendszeren sokat gondolkodtam, aztán különböző neten talált szempontokat gyúrtam össze a saját fejem szerint. Több dolog miatt is fontosnak tartom. Egyrészt tényleg fontos visszajelzés, amelyet igyekszem figyelembe venni. Másrészt ha én „minősítem” a diákok munkáját - akkor igazságos, ha ők is minősítik az enyémet.«

Mit szólnak ehhez a kollégái, támogatják vagy pont le akarják beszélni róla?

„A kollégáimmal nemigen beszéltem róla... (A diákokkal minden osztályban megbeszélem az eredményeimet. ) Ez a harmadik, amelyet megosztottam a Facebookon, illetve a tantermem ajtaján is kint van nyilvánosan, de egy-két kedves vagy kétkedő hümmögésen túl nem beszéltünk róla.”

Arra a kérdésre, hogy tud-e hasonló, ráadásul nyilvánosságra hozott értékelésről,azt mondta: 

„Nem, az ismerősi körömben nincs ilyen - illetve 2-3 kollégám elkérte a szempontrendszeremet a Facebookos megosztásaim alapján, de nem tudom, lett-e belőle véleménygyűjtés (nyilvánosan nem láttam).”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.