Már az FBI új igazgatója is hadban áll Trumppal

külföld
2018 február 01., 06:37
comments 62
Christopher Wray, az FBI 2017 nyarán kinevezett igazgatója eddig unalmas beszédekre korlátozta nyilvános megszólalásait. Most összetűzésbe keveredett Donald Trumppal.
photo_camera Christopher Wray, az FBI 2017 nyarán kinevezett igazgatója eddig unalmas beszédekre korlátozta nyilvános megszólalásait. Most összetűzésbe keveredett Donald Trumppal. Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

"Az FBI csak korlátozottan kapott lehetőséget a jelentéstervezet átnézésére, mielőtt a bizottság szavazott volna a nyilvánosságra hozataláról. Már ennek során is jeleztük komoly aggályainkat azzal kapcsolatban, hogy egyes tények elhallgatása alapjaiban érintik a jelentés hitelességét" - írta közleményében az FBI az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának kizárólag republikánus szakértők által írt, mindössze három oldalas, lényegében a Trump stábja ellen indult vizsgálat alapjait megkérdőjelező jelentéstervezetre reagálva. Bár a közleményt az FBI nevében adták ki, a New York Times szerint végső soron ez az első nyilvános összecsapás az FBI fél éve kinevezett új igazgatója, Christopher Wray és Donald Trump elnök között.

Wray, ahogy egyébként gyakorlatilag a teljes amerikai nemzetbiztonsági vezetés, így még az igazságügyi minisztérium is hevesen tiltakozik a jelentés nyilvánosságra hozatala ellen. A probléma az, hogy a bizottság döntése alapján azt öt napon belül nyilvánosságra kell hozni, hacsak az elnök nem akadályozza meg. Trump viszont saját kormánya ajánlása ellenére sem akarja megakadályozni ezt, sőt, hetek óta követeli a jelentés szövegét ismerők szerint nagyon egyoldalú, érdemi információkat elhallgató szöveget, aminek a célja minden jel szerint csupán a közvélemény elbizonytalanítása, az oroszügyi vizsgálat hiteltelenítése.

Az igazságügyi minisztérium és az amerikai titkosszolgálatok szerint az egy korábban sosem alkalmazott törvény alapján nyilvánosságra hozandó jelentés rossz precedenst teremthet, mert így a képviselőházi bizottság a jövőben újra lényegi egyeztetés nélkül próbálhat majd nyilvánosságra hozni titkos értesüléseket, beleértve ebbe az amerikai elhárítás és hírszerzés módszereire utaló adatokat is.

Erről kedden bővebben írtam, a szerdai FBI-közlemény azért lényegi fejlemény, mert jelzi, hogy az FBI új igazgatója is konfliktusba keveredett Trumppal. Wray eddig igyekezett a háttérben maradni, kerülni a konfrontációt. Eddig a jelentés ügyében is csak a háttérben egyeztetett - a Times értesülései szerint hétfőn a jelentésben szintén befeketíteni próbált Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettessel közösen próbálták még rábeszélni a Fehér Házat arra, hogy akadályozzák meg a jelentés nyilvánosságra hozatalát.

Rosensteint Trump nevezte ki miniszterhelyettesnek, de a sajtóhírek szerint egy ideje már a leváltásán gondolkozik. Trump legfőbb problémája, hogy a nyomozásban érintett igazságügyi miniszter, Jeff Sessions mentesítése után a nyomozás felügyeletét átvevő Rosenstein különleges ügyészt nevezett ki a nyomozás vezetésére. Ez az ügyész, Robert Mueller egykori FBI-igazgató pedig nagyon módszeres munkával építi fel a vádat, mely minden jel szerint nem is az oroszokkal való együttműködésre, hanem ennek eltusolására, az igazságszolgáltatás akadályozására koncentrál.

Rosensteint érintő új fejlemény, hogy a CNN értesülései szerint Trump decemberben, amikor már komolyan gondolkozott Rosenstein kirúgásán, egy fehér házi egyeztetésen őt is hűségesküre próbálta kényszeríteni, arról faggatta, hogy "az én csapatomban van-e". Magyarországról nézve ez szinte felfoghatatlan, de az amerikai jogrendben ugyan az elnöknek van kormánya, de az ügyészséget is irányító igazságügyi minisztérium nagyon is független.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.