Óriássztrájkok után érte el a legerősebb német szakszervezet, hogy jöhet a 28 órás munkahét azoknak, akik ezt szeretnék

külföld
2018 február 06., 13:02
comments 121

Az IG Metall sikeres tiltakozóakciók és sztrájkok révén érte el, hogy egyrészt tagjaik bére 4,3 százalékkal emelkedjen, másrészt pedig hogy bizonyos esetekben lehetővé váljon számukra a 28 órás munkahét. A mostani döntést komoly mérföldkőnek tekintik elemzők, ami vélhetően hamarosan az acélipar után más szektorokba is átszivároghat.

Hosszú tárgyalások előzték meg a keddi megállapodást, a munkások többször tartottak 24 órás sztrájkot is, több százezer ember részvételével. A tárgyalások azt mutatták meg, hogy az egészségesebb élet-munka egyensúly, azaz a munkaidő csökkentése mára ugyanannyira fontos követelése lett a munkásoknak, illetve az őket képviselő szakszervezeteknek, mint a fizetésemelés elérése.

photo_camera Fotó: LINO MIRGELER/AFP

A most aláírt kétéves megállapodás az IG Metall 900 ezer acél- és elektrotechnikai iparban dolgozó alkalmazottját érinti. A mostani megállapodás értelmében a munkásoknak lehetősége lesz, hogy gyerekvállalás vagy egyéb családi okok, például idős vagy beteg hozzátartozó ápolása miatt akár két éven át heti 28 órára csökkentsék munkaidejüket a jelenlegi 35 óráról, úgy, hogy közben megmarad a joguk arra, hogy bármikor visszatérhessenek a teljes munkaidős munkavállaláshoz, illetve . Cserébe a munkaadók nagyobb teret kaptak arra, hogy 40 órás munkakörbe is vegyenek fel embereket. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.