Tavaly még viccnek tűnt, de idén tényleg díszszemlét rendezhetnek Trumpnak Washingtonban

külföld
2018 február 07., 05:15
comments 50
Melania és Donald Trump, illetve Emmanuel és Brigitte Macron a 2017. július 14-i francia díszszemlén Párizsban. Trump elirigyelte az erőfitogtatást, nagyobbat akar magának Macronénál.
photo_camera Melania és Donald Trump, illetve Emmanuel és Brigitte Macron a 2017. július 14-i francia díszszemlén Párizsban. Trump elirigyelte, nagyobbat akar magának Macronénál. Fotó: Carolyn Kaster/AP

"Meg fogjuk próbálni felülmúlni ezt" - mondta a korabeli sajtóbeszámolók szerint Donald Trump tavaly július 14-én, a szokásos katonai díszszemle után vendéglátójának, Emmanuel Macron francia elnöknek. A tudósítók akkor egyszerű tréfának könyvelték el Trump megjegyzését, ahogy a kampány során is viccként próbálták értelmezni egy-két meredekebb ötletét, mint például azt, hogy 40 láb magas falat akar építeni a mexikói határra. De mint kiderült, egyik esetben se viccelt.

Trump a Washington Post jelentése szerint nemrég a legfőbb katonai vezetés, Jim Mattis védelmi miniszter és Joe Dunford, az egyesített vezérkar főnöke előtt is meglebegtette az ötletét. A katonák meg már csak olyanok, hogy egy ilyen agymenést parancsként értelmeznek. "A menetparancs egyértelmű volt: olyan parádét akarok, amilyen a franciáknak is van" - mesélte a lapnak egy, a történteket ismerő katonai forrás. "Így most a legfelsőbb katonai vezetés is ezen dolgozik" - mondta.

Az Egyesült Államokban nincs történeti hagyománya a díszszemléknek, háborús győzelmeiket se a szó hagyományos értelmében vett díszszemlékkel, inkább a hagyományosabb értelemben vett parádékkal, kötetlenebb felvonulásokkal ünnepelték, a szovjet rendszerekben és a franciáknál bevett, erőfitogtató katonai díszszemléket nem szoktak tartani. Így egyelőre még az se dőlt el, hogy milyen alkalomból tarthatnának díszszemlét Trump kedvéért. Valami hazafias alkalomra gondoltak, így szóba került az Egyesült Államokban hagyományosan piknikezéssel, berúgással és tűzijátékozással ünnepelt függetlenség napja, illetve a november 11-i veteránok napja.

De hogy ez mennyibe kerülne, azt még nem tudják. Annyi biztos, hogy Trump a washingtoni Pennsylvania sugárutat, a beiktatott elnök hagyományos parádéjának helyszínét nézte ki a díszszemlére. A Post becslése szerint csak a harcjárművek Washingtonba szállítása több millió dollárba kerülhet, aminek nincs fedezete a katonai költségvetésben. (Washington Post via Business Insider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.