Elkapták az ISIS brit kivégzőosztaga, a Beatles utolsó két tagját

külföld
2018 február 09., 05:31
comments 148

Szíriai kurd harcosok elfogták az ISIS Beatles néven ismert négytagú brit kivégzőosztagának még szabadon lévő két tagját, a 34 éves Alexanda Kotey-t és a 29 éves El Shafee Elsheikhet. A Beatles tagjai az amerikaiak szerint legalább 27 nyugati túszt fejeztek le, és még sokakat megkínoztak.

A négy londoni terrorista a brit akcentusa miatt kapta a Beatles becenevet. A csoport tagjai közül Mohamed Emwazival, közismertebb nevén Jihadi Johnnal 2015-ben egy dróncsapás végzett Rakkában, az ISIS "kalifátusának" egykori fővárosában. Aine Davist tavaly Törökországban ítélték el és börtönözték be. A most elfogott Kotey és Elsheikh az amerikaiak szerint főleg a foglyok kínzásában vett részt, Elsheikh tájékoztatásuk szerint a szimulált vízbefojtásos kínzásokkal szerzett hírnevet, de szimulált kivégzésekben és keresztre feszítésekben is részt vett.

A négyfős brit hóhércsapat áldozatai: Kendzsii Goto japán újságíró, Peter Kassig amerikai segélymunkás, James Foley amerikai újságíró, Haruna Jukava, Steven Sotloff amerikai újságíró, Alan Henning és David Haines brit segélymunkások.
photo_camera A négyfős brit hóhércsapat áldozatai: Kendzsii Goto japán újságíró, Peter Kassig amerikai segélymunkás, James Foley amerikai újságíró, Haruna Jukava, Steven Sotloff amerikai újságíró, Alan Henning és David Haines brit segélymunkások. Fotó: DSK/AFP

Ez a kivégzőcsapat végzett az ismertebb nyugati túszok közül a két brit segélymunkással, David Hainesszel és Alan Henninggel, de ők fejezték le az amerikai Steven Sotloff és James Foley újságírókat is.

Kotey és Elsheikh elfogását az amerikaiak is megerősítették. Tájékoztatásuk szerint a terroristákat az amerikaiakkal szövetséges, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai fogták el. A brit külügyminisztérium egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt.

A terroristák elfogásáról elsőként hírt adó New York Times szerint az amerikaiak titokban akarták tartani a hírt. Azt remélték, hogy a foglyok kihallgatásakor szerzett információk birtokában meglepetésszerű rajtaütéseket hajthatnak végre az ISIS még bujkáló tagjain. A két brit terroristát még január közepén fogták el, így pár hétig valóban sikerült titokban tartani a hírt. Az elfogott hóhérok családjai is csak a sajtóból értesültek a történtekről. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.