Utolsó erejével még el tudta mondani a rendőröknek, kik szúrták le, majd meghalt a 19 éves lány

Egy brutális gyilkosság elkövetőit fogták el kedd hajnalban a kaliforniai rendőrök Modesto városában: a 19 éves Daniel Gross és a 25 éves Melissa Leonardo elfogásuk előtt néhány órával késelték meg a 19 éves Lizette Andrea Cuestát.

Nem sok kellett ahhoz, hogy megússzák, csakhogy a 19 éves áldozat emberfeletti erővel rendelkezett, számoltak be a hatóságok a helyi lapoknak.

A 19 éves lányt ugyanis egy kihalt országúttól száz méterre dobta ki az autóból két gyilkosa, mert azt hitték már meghalt. A lány azonban súlyos sérülései ellenére, képes volt az út széléig elvánszorogni, ahol három órán át nem vette észre senki.

Végül a UPS csomagküldő szolgálat négy munkatársa vette észre a vérben fürdő testet. Mint elmesélték, Cuesta annyira rossz állapotban volt, hogy nem tudták megmondani, milyen színű a haja.

„Úgy küzdött mint egy katona, mint egy harcos” – nyilatkozta az egyik postás.

Végül kórházba vitték, ahol két óra múlva belehalt sérüléseibe, de azt még a seriff kérdésére el tudta mondani, hogy kik szurkálták meg. A rendőrök pár órával később mindkét gyanúsítottat letartóztatták. (Independent)


Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;