A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Prókai Eszter írása. 

Egyre több szülő próbálja a gyerekét valamilyen módon kiszedni az állami oktatásból, az alternatív és alapítványi iskolák korlátozott befogadóképessége pedig a tanulócsoportok ugrásszerű növekedését hozta magával. Bár Budapesten jóval több van mint vidéken, és első látásra úgy tűnhet, hogy a fővárosban könnyebb is beindítani egy ilyen kezdeményezést, de a felmerülő nehézségek nagyon is hasonlóak. A szülők sokszor bizonytalanok, félnek tőle, hogy a gyerek lemarad, menet közben rájönnek, hogy hiányolják a dolgozatírást és az osztályzatokat. De tanárt sem olyan könnyű találni: a fizetett nyári szünet és a központosított rendszer nyújtotta vélt biztonság még mindig többet ér, mint a pedagógusi szabadság. 

Az alternatív iskolák és a tanulócsoportok népszerűsége évek óta töretlen, egyre több szülő próbálja kivenni a gyerekét az állami oktatás rendszeréből, sokszor hosszú várólisták nehezítik tovább az egyébként sem könnyű bejutást. Erre egy megoldást jelenthetnének a tanulócsoportok, de a szülők sokszor túl bizonytalannak érzik a kereteit, és nem is nagyon tudják elképzelni, mit is jelent egy ilyen kezdeményezés.

A fő különbség egy alapítványi iskola és egy tanulócsoport között, hogy utóbbinál a gyerekek magántanulói státuszban vannak, emiatt állami normatíva sem jár utánuk, a tudásukról viszont ugyanúgy számot kell adniuk. Ezt félévente tehetik meg egy államilag akkreditált iskolában. Szegedi, tatabányai és kaposvári tanulócsoportok alapítói meséltek róla, hogy milyen falakba ütköztek az induláskor, és azóta is. A helyzet Budapesten sem sokkal könnyebb, de ha valódi koncepció van a tanulócsoport mögött, az könnyebben meggyőzi a szülőket.

Ágoston Katáék Kaposváron hozták létre Másik Iskola nevű tanulócsoportjukat. Az indulás előtt fórumokat tartottak, ahol nagyjából mindent átbeszéltek a szülőkkel, attól kezdve, hogy mi legyen a csoport neve, a programja, egészen addig, hogyan nézzen ki a tanterem.

Az első pofon a beiratkozáskor jött, hiszen míg a workshopokat látogatta 35-40 szülő, a beiratkozáskor ott álltunk, és konkrétan nem jött el senki. Végül azokkal a szülőkkel tudtunk elindulni, akikkel volt korábbról személyes kapcsolatom és ismertek már pedagógusként. Ez nagyjából nyolc gyereket jelentett”

– meséli Ágoston Kata.

Miután a beiratkozáskor szembesültek vele, hogy a korábban nyitottnak mutatkozó szülők mégsem jöttek el, próbálták megtudni, hogy ennek mi lehet az oka. “A legfőbb indokuk az volt, hogy még nincs kiforrva, mit is akarunk pontosan csinálni, milyen szakmai programok és módszerek mentén fogunk dolgozni. Elmondtuk újra, hogy ez nem hagyományos iskola, ne azt várják, amit a közoktatásban megszoktak”. Volt olyan szülő, aki már a foglalót is kifizette, aztán mégsem jött el a beiratkozásra. Amikor később találkoztak, azt mondta, hogy lebeszélték az óvónénik.

A nyári szünetet nehéz elengedni

A következő probléma, amivel szembesültek, a tandíj. A Másik Iskolában havonta 50 ezer forint a szülői hozzájárulás, ez egyébként a többi vidéki tanulócsoporttal összehasonlítva alacsonynak számít. Ágoston Kata úgy látja, maga Kaposvár, és az egész régió leszakadófélben van, havi 120 ezer forintos átlagfizetésekből pedig képtelenség ennyit kifizetni. Meglepő módon nem a tehetős kaposvári családok, akik érdeklődőbbek és nyitottabbak a kezdeményezés iránt. Ők ugyanis általában a város legjobb általános iskolájába járatják a gyereküket, és nem kutatnak alternatív oktatási módszerek után.

De a pedagógusok sem kaparnak azért, hogy kiszakadjanak az állami oktatás kereteiből. Hiába van elegük a központosított mindennapokból, amikor felmerül, hogy a tanulócsoportnál nincs két hónap fizetett nyári szünet, sokan inkább nem kérnek a lehetőségből. Ágoston Katáék is adtak fel hirdetést, amiben pedagógust és óvodapedagógust kerestek, de senki nem jelentkezett.

“Aztán egy idő után már úgy fogalmaztuk meg, hogy olyat keresünk, aki nem csak közalkalmazotti jogviszonyban tudja elképzelni magát, de így is nulla volt az érdeklődés. Finoman szólva sem tapossák egymást a tanárok. Volt, akivel leültünk beszélgetni, de amikor megtudta, hogy nálunk nincs pedagógus életpálya modell és nyáron is dolgozni kell, akkor inkább visszalépett” – meséli. A visszakozás oka lehet az is, hogy az a fajta munka, amit a pedagógusok az állami iskolában megszoktak, mint például a frontális oktatás, az egy tanulócsoportnál értelemszerűen nem tud működni. Most egy főállású, pedagógus végzettségű munkatársuk van, reggel nyolctól délután négyig, a speciális területeket Ágoston Kata tanítja, az angolt pedig egy külsős kolleganő.

Nem csak a tanárokon, hanem a szülőkön is látszik, hogy hiába nyitottak a hagyományostól eltérő tanítási módszerekre, nehezen tudnak elvonatkoztatni attól, amiben ők maguk is felnőttek. “Még azok a szülők is, akiknek egyébként nagyon szimpatikus volt, amit csinálunk, egy idő után várták volna a hagyományos visszajelzéseket, amik egy iskolában működnek. Például az osztályzatot, a félévi dolgozatot, vagy, hogy legyen számszerűsítve, hogy hol is tart pontosan a gyerek”.

Ők maguk sem tudják kifizetni

A szegedi Főnix tanulócsoportot tavaly szeptemberben indították el. Az ő helyzetük annyiban speciális, hogy az alapítók gyerekei korábban a szegedi Waldorf iskolába jártak, majd a szülők egy vitás helyzet után úgy döntöttek, inkább saját tanulócsoport indítanak. Mivel a Waldforf Szövetség nem támogatja, hogy a tanulócsoport az ő névhasználatukkal működjön, nekik kellett kitalálniuk, milyen pedagógiai programmal dolgozzanak hosszútávon. És itt jött ez első buktató: mi is legyen ez? – kezdi az egyik alapító, Fábián Zsolt.

“Szóba került a Montessori, illetve a Rogers módszer, azonban az évekkel ezelőtti botrány, ami a szegedi Rogers iskola körül kipattant, annyire megmaradt a szegediek fejében, hogy ilyen néven iskolát többet nem lehet indítani. Sőt, bármilyen független, alternatív iskolakezdeményezésre árnyékot vet a mai napig.

Ő is látta a szülőkön a bizonytalanságot, a leggyakoribb kétség az volt, hogy vajon van-e visszaút egy ilyen tanulócsoportból az állami rendszerbe. Az eddigi tapasztalatok szerint a lemorzsolódás nagyjából 25 százalékos, akik időközben kilépnek, leginkább félévkor viszik el a gyereküket. Míg az egyik szülőnek túl kötetlen, ahogy tanítanak, addig a másiknak túl szigorú. Ahogy a kaposvári esetben is, a szegedi szülők egy részének is hiányzik, hogy nincs dolgozat, nincs jegy, nincs semmi ilyen jellegű visszaigazolás.

A következő tanévtől szeretnék, ha harminc tanulójuk lenne, ehhez pedig nagyjából 5-6 pedagógusra lenne szükségük. Fábián Zsolt optimista, ismer olyanokat, akik nem is akarnak pályakezdő tanárként bemenni az állami rendszerbe, rájuk mindenképp számít, de szeretnék, ha több éve a pályán lévő pedagógus is csatlakozna hozzájuk.

Szegeden sem a leggazdagabb családok érdeklődnek a Főnix csoport iránt, de a szülői hozzájárulás sajnos elég magas ahhoz, hogy ezt egy átlag család megengedhesse magának. A konkrét összeget nem akarta elárulni, de azt elmondta, hogy ők sem tudnák megengedni maguknak. “Csinálni akarunk egy iskolát, ahová majd nem tudjuk beiratni a saját gyerekeinket. Ha a normatív támogatás a tanulócsoportos formára is járna, azzal már csökkennének a költségek. Ma Szegeden, de semelyik másik vidéki városban nem igazán engedhetik meg maguknak a szülők a teljesen önfenntartó iskola működését. Jelenleg ezen töprengünk, hogy honnan lehetne még forráshoz jutni, azért, hogy csökkenteni tudjuk a szülői hozzájárulás mértékét” – mondja.

Az interjú felvétele után Fábián Zsolt jelezte, hogy megállapodtak a Budapest Schoollal, így szeptembertől velük együtt működnek tovább. “Ezzel a tanáraink folyamatos képzése, a hálózatban eddig összegyűlt tudásanyag is elérhetővé válik számunkra, amivel stabilabb szakmai munkára és működésre lesz lehetőségünk” – mondta az Abcúgnak. A vidéki tanulócsoportok közül a Főnix az első, akivel megállapodott a Budapest School. A csatlakozás miatt csökkennek a költségeik is, szeretnének egy hosszútávú finanszírozási modellt kidolgozni.

Nem fáj nekik eléggé

A hetvenezres Tatabányán indult el tavaly szeptemberben a SmartSchool magántanuló csoport. Jónási Krisztián a saját lányának keresett alternatívát az állami oktatás helyett, és ehhez keresett hasonló gondolkodású szülőket, akik minőségi, nyugodt és támogató környezetet szeretnének biztosítani a gyerekeiknek. Hamar szembetalálta magát azzal, hogy ”a tatabányai szülőknek nem fáj eléggé az állami oktatás, nincsenek eléggé kiábrándulva”. Eleinte inkább azok a szülők találták meg, akiknek a gyerekéről már az oviban kiderült, hogy valamilyen szempontból sajátos nevelést igényelnek, de a tanuló csoport nincsen felkészülve az SNI-s (sajátos nevelési igényű) és BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdő) gyermekek fogadására. Jelenleg hat gyerek tanul náluk, és a délutáni foglalkozásaikhoz csatlakozhatnak külsősök, illetve vannak óvodások is, akik időnként részt vesznek egy-egy projektfoglalkozáson.

Szeretnék, ha a jövőben úgy tudna működni a csoport, hogy a vállalkozások és a tehetősebb családok többet finanszíroznak, így lehetőséget teremtve azoknak a gyerekeknek akiknek átlagos keresetűek a szüleik. Jelenleg ösztöndíj program keretében egy gyerek tanulhat a csoportban térítésmentesen.

“Tervezzük az alapítványi iskola létrehozását. Viszonylag drága fenntartani egy csoport működését és azt gondolom, hogy az állami normatíva segítségével azok a családok is megengedhetnék a minőségi oktatást akinek nincs pénzük a teljes tandíjra. Másrészről nem kellene fél évente vizsgázni menniük a gyerekeknek egy állami intézménybe.” – mondja.

Jelenleg két tanár dolgozik náluk főállásban, de ő is látja, hogy nehéz volt pedagógust találni. “Mi felajánlottunk egy rendkívül tág keretet, amiben ők tanárként szabadon mozoghatnak, és a felvételi beszélgetések során azt tapasztaltuk, hogy inkább visszakanyarodnak a NAT-hoz, mert abban érzik kényelmesen és biztonságban magukat. A másik probléma, hogy az állami oktatásban látják azt a biztos jövedelmet és stabilitást, amit egy induló tanulócsoportnál nem” – meséli Jónási Krisztián.

Pontos koncepció nélkül nem megy

Ruzsonyi Ágnes tavaly ősszel indította el Budaörsön a Kettőpontnulla Tanulócsoportot. Harminc gyerekkel kezdtek, de már most annyi jelentkező van, hogy szeptembertől nagyobb helyre kell költözniük. Azt mondja, ő is látja a problémákat, ami a vidéki kollégákat érinti, és ez ugyanúgy megvan a fővárosban is, csak az arányok mások. “Nálunk mondjuk azt, hogy volt ötszáz érdeklődő szülő, aztán a beiratkozásra lett harminc, tehát ugyanúgy jóval kevesebb, mint amit előzetesen gondoltunk” – mondja.

Szerinte az, hogy a szülők esetleg kételkednek a tanulócsoportban, teljesen érthető: új dologról van szó, nem is tudják, hogy mibe ugranak bele, ráadásul sokszor a fogalmak is teljesen összemosódnak a fejükben. Van az állami oktatás és az alternatív, utóbbiba pedig beletartozik minden más, és ilyenkor jön az, hogy nem értik, miért kell magántanulónak lennie a gyereknek, miért nem ugyanaz a tanulócsoport, mint az alternatív iskola.

“A lényeg az lenne, hogy tudjunk a szülőnek mit mondani arról, ami a gyerekükkel várhatóan történni fog. Legyen egy határozott, jól megtervezett program és hozzá széles látokörű pedagógusok. Amelyik tanulócsoport sikertelen, ott meglehet, hogy ez a határozott jövőkép hiányzik. Ezt pedig megérzik a szülők” – mondja Ruzsonyi Ágnes.