Megtalálták a mexikói nyomozók holttestét, akiket egy drogkartell arra kényszerített, hogy kivégzőosztag előtt szidják a kormányt

külföld
2018 február 19., 07:31
comments 38

Holtan találták a mexikói főügyészség két nyomozóját, akiket feltételezések szerint egy drogkartell emberei hurcoltak el korábban - jelentette be vasárnap a közép-amerikai állam vádhatósága.

A nyugat-mexikói Nayarit szövetségi államban fellelt holttestek DNS-vizsgálata állapította meg, hogy a két ügyészségi nyomozó földi maradványairól van szó - közölték.

Az ügyészség szervezett bűnözéssel foglalkozó részlegének munkatársait február elején rabolták el a szabadnapjukon. Később az interneten videofelvétel jelent meg róluk, amelyen négy géppisztolyos, maszkos férfi előtt térdelnek, és egy nyilatkozatot olvasnak fel. Ebben a mexikói védelmi minisztert és a belügyi tárca vezetőjét, valamint a biztonsági erőket is súlyos emberi jogsértésekkel vádolták.

Az ügynökök elrablása mögött a Jalisco Új Nemzedék Kartellt (CJNG) sejtik. A bűnszervezet az utóbbi néhány évben a mexikói alvilág egyik legbefolyásosabb erejévé nőtte ki magát, nem riad vissza attól sem, hogy a biztonsági erőkre támadjon. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.