A régióban alig drágább valahol taxizni, mint Budapesten, mégis áremelésért lobbiznak a taxisok

közlekedés
2018 február 27., 12:13
comments 204

Az Index közölt részletes összeállítást arról, hogy a budapesti taxisok úgy lobbiznak éppen a hatósági ér emeléséért, hogy közben a magyar főváros taxis tarifái így is kiugróan drágának számítanak a régióban, a béreket is nézve pedig európai dobogón végeznek. 

A cikk kitér arra is, hogy a hatósági árat elvileg a csalók kiszorítása érdekében vezették be, de mára a szakma is elismeri, hogy ez nem jött be. 

Legutóbb arról lehetett hallani, hogy a taxis szervezetek a 450 forintos alapdíjat 700 forintra, a 280 forintos kilométerdíjat 300 forintra, a percenkénti várakozási díjat pedig 75 forintról 80 forintra emeltetnék, amivel egy átlagos út mintegy 10 százalékkal lenne drágább. 

Az Index cikke szerint a taxisok a megnövekedett költségekre, például a megnőtt biztosítási díjakra, online pénztárgépekre és hasonlóakra hivatkoznak, illetve Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint 

a minimálbér-emelések hatására megugrott a kereslet a személyszállítás iránt, és ezt a növekvő keresletet csak úgy tudják kielégíteni a taxisok, ha fejlesztik a szolgáltatásaikat.

A hatósági árat 2013-ban vezették be, ekkor szűnt meg az árverseny a fővárosi taxis cégek között. Hogy az árat a piaci ár fölé lőtték be, jelezte az is, hogy amíg létezhetett Budapesten az Uber, jóval olcsóbban tudott szolgáltatást kínálni a taxitársaságokhoz képest, igaz, az Uber fuvardíját lenyomták a különféle adóoptimalizációs megoldások is. 

A lap a Numbeo.com adatai alapján nézte végig a régiós árakat, ebből derül ki, hogy csak Prágában drágább egy átlagos taxiút, mint Budapesten. Pozsonyban és Ljubljanában viszont jelentősen olcsóbb. Még érdekesebb kép alakul ki, ha a bérekhez viszonyítva nézzük a díjakat: ekkor ugyanis az derül ki, hogy az európai fővárosok közül csak Belgrádban és Tiranában drágább a taxizás. 

Az Index számításai alapján a környező országok közül csak Szerbiában drágább ez a szolgáltatás, a többi városban mind jóval drágább. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.