Túl sokat van telefon a kezükben, ezért egyre több gyerek nem tud megfogni egy ceruzát

2018 február 27., kedd 8:17
131

Vezető brit gyermekorvosok fogalmaztak meg figyelmeztetést azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek egyre nehezebben tudják megfogni a tollakat és ceruzákat a túlzott telefon- és tablethasználat miatt. 

A brit orvosok felhívása szerint a túl sok telefon- és tablettartás miatt nem fejlődnek ki megfelelően azok az izmok a gyerekek ujjaiban, melyek révén megfelelően tudják fogni az íróeszközöket. 

A felhívást megfogalmazó egyik szakorvos, Sally Payne elmondása szerint a gyerekek ma nem olyan kézügyességgel és kézerősséggel mennek iskolába, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. És ugyan az általános iskolában ma is ceruzát adnak a gyerekek kezébe, de egyre kevésbé tudják helyesen megfogni, mert nem alakultak ki az alapvető képességeik ehhez. 

Fotó: Bonfanti Diego/Image Source

Egy ceruza használatához megfelelően kifejlett finommotorikus képességek kellenek, de ma számos gyerek életéből hiányoznak azok a tevékenységek, melyek révén ezek a képességek fejlődhetnének. Ebben nagy szerepe van annak, hogy megváltozott a gyerekek játékkal töltött ideje: sok szülő számára ma egyszerűbb megoldás a gyerek kezébe adni egy tabletet, mint olyan játékokat játszani velük, melyek révén az izmaik is fejlődnének, legyen szó építkezésről, ragasztásról és vágásról vagy hasonló, kézügyességet igénylő feladatokról. Ez pedig ahhoz vezet, hogy nem erősödnek meg azok az izmok és készségek, melyek révén iskolás korukban kézbe tudnak venni egy megfelelően ceruzát.

A Guardian cikkében bemutatnak olyan gyerekeket is, akiknek hatévesen külön foglalkozásra kell járniuk, hogy pótolják a hiányzó készségeket. A cikkben megszólal egy anya is, aki magát okolja a történtekért, ugyanis fiának főleg virtuális játékokat adott a kezébe a hagyományos eszközök helyett. Amikor pedig a gyerek iskolába került, a tanárok azzal keresték meg őt, hogy a fia úgy tartja a ceruzát, ahogy az ősember fogta a botokat. Képtelen finomhangoltan mozgatni az eszközt, ezért pedig nem tud írni sem vele. 

A hat hónapos terápia során sokat javult a helyzet, és azóta otthon is korlátoztak a tech eszközökhöz való hozzáférést. A lapnak nyilatkozó nő bízik benne, hogy az iskolában kellően korán kiszúrták a problémát, és így nem lett belőle maradandó kár. 

A gyerekkorban tapasztalt, kézírással kapcsolatos nehézségekkel foglalkozó terapeuta, Mellissa Prunty szerint egyre több olyan gyermekkel találkozik, akinek későn alakulnak ki az írásos szükséges készségei, éppen a túlzásba vitt technológia-használat miatt. 

A cikkben megszólaló szakemberek természetesen nem azt állítják, hogy teljesen ki kell iktatni a telefonokat és tableteket a mindennapokból, de az biztos, hogy több kutatásra lenne szükség azzal kapcsolatban, hogy ezek az eszközök hogyan hatnak például a gyerekek fejlődésére. Látványosan megváltozott a világ, amiben a gyerekek ma felnőnek, és a technológiai változásoknak vannak pozitív aspektusai is, de közben látni azt is, hogy növekvő trend lett, ahogy a gyerekek több időt töltenek a szobájukba zárkózva, online, és egyre kevesebbet vesznek részt offline, aktív tevékenységekben. 

Arról, hogy a természetes cselekvéstől történő elszakadásunk hogyan hathat a mentális egészségünkre, éppen nemrég közöltünk egy nagyobb cikket

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt