Megint egy fideszes képviselőjelölt sündörgött a választókorba lépett gimnazisták körül

politika
2018 március 01., 14:44
comments 97

Végzős gimnazistáknak szervezett filmvetítésen jelent meg a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje Budafok-Tétényben, tudta meg a 444.hu. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke főleg Trianonról beszélt a diákoknak, és megemlítette, a rendezvény nekik köszönhető, ahogy az is, hogy a főszereplő Csányi Sándor is személyesen jelent meg a film vetítésén.

Az önkormányzat minden évben szervez filmvetítést a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan Budafok-Tétényben, de eddig nem volt politikai felhangja a rendezvénynek, maximum az alpolgármester vett részt rajta. Az Örök tél című film csütörtöki vetítésén azonban felvonult az önkormányzat teljes vezetése, és Német Zsolt, a választókerület fideszes képviselőjelöltje. 

A filmhez kapcsolódó beszélgetést is Németh Zsolt vezette, és kérdéseket tett fel  Trianonról és a határon túliak fontosságáról, mire a film producere egyértelműen közölte, hogy nem politikai megrendelés alapján dolgoznak, és nem ment bele mélyebben ezekbe a témákba.

A résztvevők elmondása szerint Németh Zsolt magát a kerület képviselőjeként mutatta be, és az önkormányzati küldöttség azt is megemlítette a diákoknak, nekik köszönhető, hogy a főszereplő Csányi Sándor is személyesen elment a vetítésre. Németh Zsolt mostanában nagyon hevesen kampányol, erről számtalan fotó árulkodik Facebook-oldalán, de erről a csütörtöki látogatásról egyelőre nem számolt be sehol.

Nem ez az első eset, hogy a választókorba lépő iskolásoknak kampányol egy politikus, Csöbör Katalin egy miskolci gimnáziumban álcázta méhnyakrákellenes előadásnak kampányestjét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.