Méhnyakrákellenes előadásnak álcázta iskolai kampányrendezvényét a miskolci fideszes képviselő

A méhnyakrák kiváltó okairól nem, a köztársasági elnökről, Orbán Viktorról, és a borsodi fejlesztésekről annál több szó esett egy gimnáziumi előadáson, melyet előbb Az egészséges életért, majd A méhnyakrák ellen címmel hirdettek meg egy miskolci iskolában. A 45 perces program során 5 perc azért jutott az egészségvédelemre is, de arra már nem maradt idő, hogy elmondják, a Magyarországon évente 500 nő halálát okozó daganatos megbetegedést a HPV vírus okozza.

Január 11-én egészségvédelmi előadást tartottak egy miskolci középiskolában, melyet a KLIK fenntartású intézmény olyan 11. és 12. évfolyamos tanulók számára hirdetett meg, akik már betöltötték 18. életévüket. A gyanútlan diákokat a teremben „Nő A Siker” feliratú plakátok, székeiken pedig olyan szórólapok fogadták, melyek az alapítvány január 29.-i rendezvényét hirdették. A NAS Facebook-oldala szerint azon a rendezvényen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház klinikai onkológusa, Dr. Révész János, és Papné Farkas Erzsébet, vezető védőnő tartanak majd előadást.

A fiatalok meglepetésére azonban ennek az iskolai programnak a Nő A Siker alapítója, Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője volt az első előadója. A képviselő felvezetésként megkérdezte a diákokat, hogy ki a köztársasági elnök, majd a válasz után azt is, ki a miniszterelnök. „Reméljük, még jó sokáig ő lesz!” - jelentette ki a diákok helyes válaszára reagálva. 

Csöbör ezután Magyarországról készült videókat vetített, melyekben magyar feltalálókat méltattak, majd térképelemzés következett, melyből kiderült, régen mennyivel nagyobb volt hazánk területe. Csalódnia kellett azoknak a diákoknak, akik azt gondolták, ezután a méhnyakrákról lesz szó, ehelyett a képviselő rátért a megyei vonatkozású témákra, melyekről szintén kisfilmeket kellett végignézniük, majd lejátszotta a Bíborszél zenekar Miskolc című kampánydalát (a klip itt megtekinthető). 

A méhnyakrák helyett ezután a térségben végrehajtott fejlesztésekről beszélt, szó esett a Diósgyőri Stadionról is. Csöbör végül csak rákanyarodott az egészség témájára: saját kirándulós, nyaralós, tornászós képein keresztül mutatta meg a fiataloknak, milyen fontos a testmozgás. 

A fotók közé bekeveredett néhány olyan is, melyen a képviselő Orbán Viktorral fog kezet. 

Csöbör Katalin Fotó: Instagram/Csöbör Katalin

Ezzel véget is ért előadása a méhnyakrákról, és átvette a szót egy másik előadó, aki a diákok elmondása szerint valóban az egészségről beszélt, de a betegség kiváltó okai helyett inkább a magyar egészségügy kiváló helyzetéről értekezett.

Búcsúzóul a közönség tagjainak egy-egy palack Szűz Víz nevű, a termék honlapja szerint teljesen „csíramentes” csodaszerrel kedveskedtek, mely - ha nem is egy HPV-oltás, de - a forgalmazó szerint „fogyasztásával megelőzheted, hogy komolyabb betegségek alakuljanak ki nálad”. A képviselő azt mondta, ő maga napi négyet is megiszik belőle. 

A Nő A Siker Alapítványt - többek közt - Csöbör Katalin alapította 2016-ban azzal a céllal, hogy „a gyakorlatban is segítse a nők esélyegyenlőségét mind a társadalomban, mind pedig a gazdaságban betöltött szerepeikben.” A NAS honlapján az áll, az alapítvány működését különböző forrásokból, támogatások, pályázati források, adományok, saját tevékenységből származó bevétele biztosítja. 

Az alapítvány sikeresen pályázott például az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottságnál egy interaktív kiállításra, ennek emlékét egy csak nyomokban működő honlap őrzi, de tevékenységi körükbe tartozik az élelmiszerosztás is, ahol Fidesz-logós, Csöbör Katalin nevével ellátott, narancssárga tollal vezetik a listákat az alapítvány munkatársai és segítői.

Az ügyben kerestük Csöbör Katalint is, cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz kérdéseinkre.