kampány

Orbán felvillantotta, hogy tartogathatnak valamit a kampány végére a Tisza ellen

Orbán nyíltan beszélt arról, hogy majd a kampány vége felé fogják „megtámadni” a politikai ellenfelüket. A közéleti pletykák kínos videókról szólnak. Egy utolsó pillanatos közéleti „atombomba” a pártnélküli szavazóknak szólhat – de olyat is láttunk már, hogy egy ilyen bomba besül.

Windisch Judit
POLITIKA

2171 milliárdot osztogat el a kormány a választás előtt, ebből 1300 milliárdot fognak elkölteni az emberek az MNB szerint

A legutóbbi, 2022-es kampányban is volt ilyen óriási osztogatás. A vége nem sokkal később az lett, hogy az infláció 25 százalék fölé ugrott.

Székely Sarolta
gazdaság

Megvan, mennyien küldték vissza a nemzeti konzultációt

Hidvéghi Balázs már triumfált, pedig az eredmény még nincs is meg.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

444 kalendárium #12: A Fidesz és a Tisza kampányának belső működését is részletesen bemutattuk

2025 végén folyamatosan úgy pörög a közéleti érdeklődés, mintha a választások most vasárnap lennének. Olvasóink nemcsak arról értesülhettek, mi zajlik a felszínen, hanem arról is, hogyan gondolnak a kampányokat irányító meghatározó szereplők.

444.hu
444

Újra bevetette az amerikai kutatót az Index, kijött, hogy a többség tiszásnak hiszi a kamu dokumentumot

A számok alapján a kormánypropaganda hatékonyan végzi a munkáját.

Windisch Judit
POLITIKA
Videó

Ekkora színházat még a Fidesztől sem láttunk

A légből kapott Tisza-programmal szintet ugrott a kormányzati kampány, amely végérvényesen elszakadt a valóságtól. Miért pont az Indexen szivárogtat a hatalom? És hogy működik a Fidesz virtuális trollhadserege? A stúdióban Czinkóczi Sándor és Rényi Pál Dániel.

Kiss Bence, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

Orbán Viktor ismeri az életet, szügyig gázol benne

Ott voltunk Kecskeméten, a Digitális Polgári Körök országjáró showműsorának harmadik állomásán, ahol Orbán Viktort akarták nekünk eladni. Ugyanitt tartotta fellépését a Tisza is, hogy két zsíros deszka közt kiderüljön, „meg fogják nyerni a választást, ők a többség, készen állnak”.

Bábel Vilmos, Bankó Gábor
POLITIKA
Videó

Még nem találkoztam TISZÁSSAL, és nem is akarok

El tudja-e képzelni egy fideszes, hogy nem ők nyerik a választásokat? Mi az a Tisza-tesó? Egymásnak esnek-e a magyarok a választás után? Mit tudtak meg Menczer Tamástól a kecskeméti fiatalok? Ki forgathat a DPK eseményén és ki nem?

Ács Dániel, Kristóf Balázs
video

Választókerületekre lebontott pénzgyűjtő akciót indít majd a Tisza, hogy mindenki célirányosan támogathassa a saját körzetében induló jelölt kampányát

Magyar Péter Jánossomorján azt is elmondta, hogy nem lesznek óriásplakátjaik a kampányban.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán a világháború veszélyeit, Magyar a jelöltjeit mutatta be Nyíregyházán

A Fidesznél előállt az a helyzet, amivel a Tiszát támadták hónapokon keresztül: nincsenek jelöltjeik. Legalábbis egyik nyíregyházi fideszes neve sem hangzott el, míg a Tisza gyűlésén két vesztes jelöltjelöltet is színpadra szólítottak.

Tóth-Szenesi Attila, Németh Dániel
POLITIKA
Videó

Razziákkal válaszol a mocskos fideszezésre a kormány

Razzia, házkutatás és hergelés: politikai okokból tört ki az új magyar drogháború. Kit akar a hatalom megfélemlíteni? És miben hozott újat Orbán és Magyar győri összecsapása? A stúdióban Rényi Pál Dániel és Ács Dániel!

Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

Kinek üzennek Orbánék az egymást érő drograzziákkal?

Miközben Orbán és Magyar Győrben meccsel, a hatalom látványosan üldözni kezdte a kábítószerfogyasztókat. Kit akar a kormány megfélemlíteni? És miért épp most? Hétfő reggel 8.30-tól ismét Helyzet: van!

Ács Dániel, Rényi Pál Dániel
POLITIKA
Videó

„Talán nem lesz polgárháború”

Végletekig megosztott a társadalom, és a kampány lényegi része még el sem kezdődött. Győrben nagyon közel volt egymáshoz a Fidesz- és a Tisza-tábor, így meg tudtuk kérdezni a szimpatizánsaikat: mi lesz velünk a következő hónapokban?

Kaufmann Balázs, Bokros Dorka, Kristóf Balázs
video

Felvonultak, de aztán kockázat nélkül hozták le a hadvezérek a győri csatát

A Fidesz próbál valami innovációt hozni, Orbán is elment vidékre, de ebből azért messze nem lett Lázár-infó. Magyarék pedig visszanyúltak a gyökerekhez.

Haszán Zoltán, Bankó Gábor
Politika

„Kiugrunk az ablakon, és esés közben megtanulunk repülni” – a tiszás jelöltállítás és a most következő kampány háttere

A Tisza kampányában „nagyon nagyban játszanak majd az átlagemberek”, de azért erős központi irányításra számíthatnak. A jelöltaspiránsok már tudják, hogy kiket jelentenek be hétfőn. Egyikük eddig 2 milliót tett a felkészülésbe.

Bábel Vilmos
POLITIKA