Házkutatást tartottak hétfő hajnalban Ilhan Omar demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő Washington környéki otthonában – jelentette a Fox News Digital az ügyet ismerő forrásra hivatkozva. Tom Homan, a Trump-kormányzat határőrizetért és kitoloncolásokért felelős megbízottja a Fox Business televíziónak elmondta, hogy a nyomozást az igazságügyi minisztérium vezeti a belbiztonsági minisztériummal együttműködve. A folyamatban lévő büntetőeljárás részleteiről nem kívánt nyilatkozni.
Az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője a Fox News Digital hírportálnak megerősítette, hogy a belbiztonsági minisztérium nyomozó hatóságának munkatársai bírói engedély alapján tartottak házkutatást Washington térségében. „Az intézkedés egy folyamatban lévő szövetségi nyomozás része” – közölte a szóvivő, az érintett személyt azonban nem nevezte meg, és a vizsgálat tárgyáról sem adott tájékoztatást. A hírportál értesülése szerint a hatóságok csalás gyanújával vizsgálják Omar bevándorlási iratait, amiket még Omar gyerekkorában töltött ki az azóta elhunyt apja.
Trump a hétvégén egy Tennessee állambeli kampánygyűlésen Omarról beszélve bírálta a képviselő neveltetését, és arra utalt, hogy J. D. Vance alelnök és a kormányzat munkatársai vizsgálódnak az ügyében. Vance korábban bevándorlási csalással vádolta Omart, aki tagadta a vádat. Az alelnök azt is közölte, hogy a Fehér Ház egyik vezető tisztviselőjével azt vizsgálják, miként indíthatnának nyomozást a képviselő ellen.
A házkutatás alig több mint három héttel a november 3-i félidős kongresszusi választások előtt történt, amelyeken a republikánusok képviselőházi és szenátusi szűk többségük megőrzésére törekednek. A progresszív politikusként ismert Omar ismét indul a képviselői mandátumért egy hagyományosan demokrata körzetben, ahol 2024-ben 50 százalékpontos előnnyel nyert.
A minnesotai demokraták elítélték a házkutatást. Tim Walz, Minnesota demokrata párti kormányzója azt írta:
„Az amerikaiak jól látják, mi történik. Trump elnök visszaél a hatalmával annak érdekében, hogy hetekkel a választások előtt leszámoljon politikai ellenfeleivel.”
Az igazságügyi minisztérium szabályzata tiltja, hogy a szövetségi ügyészek és nyomozók intézkedéseik időzítésével befolyásolják a választások eredményét, vagy valamely jelöltnek/pártnak kedvezzenek. A tárca a kialakult gyakorlat szerint a választások előtti kb. 60 napban rendszerint tartózkodik a jelölteket érintő nyomozati cselekményektől.
A szomáliai születésű, Minnesota államot képviselő Omar régóta célpontja Donald Trump amerikai elnök támadásainak. Trump a Minnesotában élő szomáliaiakat korábban fenyegetésnek, egy alkalommal pedig „szemét”-nek nevezte. Omar az elnök iránta tanúsított figyelmét „egészségtelen és hátborzongató megszállottság”-nak nevezte.
Trump februárban azt mondta, hogy Omart és a szintén muszlim Rashida Tlaib michigani demokrata párti képviselőt elmegyógyintézetbe kellene zárni, majd visszaküldeni őket oda, „ahonnan jöttek”. A két politikus az elnök kongresszusi évértékelő beszéde közben bírálta a kormányzat szigorú bevándorláspolitikáját.
Omar korábban arról számolt be, hogy őt és családját halálosan megfenyegették. A fenyegetéseket a politikus a „gyűlöletkeltő politikai retorikával”, különösen Trump kijelentéseivel hozta összefüggésbe.
A múlt hónapban egy minnesotai férfit egy év két hónap börtönbüntetésre ítéltek, mert bűzös folyadékkal spriccelte le Omart egy rendezvényen. A férfi később beismerte, hogy a képviselő progresszív politikai nézetei miatt támadt rá. (MTI)