Átírták a Hegedűs a háztetőn slágerdalát Kósa Lajosra

INTERNET
2018 március 17., 12:12
comments 134

Ha én Kósa lennék,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj,
Tartana a nagy agy-baj.

Venném én a kötvényt,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Debre-cenem másokra hagyom,
Jaj, ha egyszer felkapaszkodom.

Így kezdődik annek a frissen elkészült, átköltött dalnak a szövege, amit a ugyanaz a társaság alkotott, akik a Karthago együttes felháborodását kiváltva nemrég - a híres Requiem átköltésével - Tiborcz Istvánról és apósáról írtak netes gúnydalt, 72 óra alatt több, mint egymillió nézőt elérve. A csapat a zenés videó intrójában "Flakon Getzi NERzeti Munkaközösség"-nek nevezi magát.

link Forrás

A célpont ezúttal Kósa "Simán Elhittem, Hogy Egy Csengeri Asszony Négymilliárd Eurót Örökölt A Zenész Apjától Aki Akkor Mégcsak Meg Sem Halt" Lajos képviselő, miniszter, expolgármester. Az átdolgozott dal az eredeti musicalslágerhez hasonlóan szöveges bevezetővel indul, úgyis mint 

Édes jó Viktorkám te, aki annyi embert szegénnyé tettél.
Te aztán tudod. A szegénység nem szégyen, de mindenki annyit is ér.
Akkora kunszt lenne, ha ide pöttyentenél egy kis vagyonkát.
Egy csodás gazdagodással több vagy kevesebb gondold meg.
Az isten is megver.

Hogy a hangsávot feléneklő Ismeretlen Kommentelő - a 444 tudomása szerint ugyanaz, aki Tiborcz Istvánról még szinte sikoltozva, a felső régiókban dalolt - ezek után végre rágyújtson a jól ismert, bár kissé átalakított dalra.

Annak, aki nem ismerte a társaság előző dalát: az alkotók nem aktivisták vagy pártemberek, hanem egy csapat kritikus szellemű kommentelő, akik a szabadidejükben egy zárt fb-csoportban beszélgetnek közéleti témákról, és a kreatív energiáikat + állampolgári dühüket az utóbbi időben két, politikára átköltött slégeres klip megalkotásával sütötték ki.

A számhoz készült - netes vicchez mérten igen összetett - klipben annyi az utalás a közelmúlt hazai politikai történeseire, a szövegről persze nem is beszélve, illetve annyi benne a vizuális poén, hogy én most nem is állnék neki a boncolgatásának. Akit az ilyesmi érdekel, az hallgassa-nézze meg maga a beágyazott videót, ami a Facebookon itt nézhető meg. Zárásnak pedig itt a teljes dalszöveg:

Miniszter a háztetőn, avagy a Guldenburgok ökörsége

Édes jó Viktorkám te, aki annyi embert szegénnyé tettél.
Te aztán tudod. A szegénység nem szégyen, de mindenki annyit is ér.
Akkora kunszt lenne, ha ide pöttyentenél egy kis vagyonkát.
Egy csodás gazdagodással több vagy kevesebb gondold meg.
Az isten is megver.

Ha én Kósa lennék,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj,
Tartana a nagy agy-baj.

Venném én a kötvényt,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Debre-cenem másokra hagyom,
Jaj, ha egyszer felkapaszkodom.

Építnék villát, benne sok szoba lenne, 
Hozzá egy arany budikát,
És a kamrában pénzemet számolnám.

Nagy, fényes márványlifttel: egy, ami felvisz, 
És még egy lefele is kell.
És kell még egy, hogy bámulják csupán.

Lenne sok márvány, arany a házon stukkó
Ízlésem bámulni való, 
Hisz gazdag ember nem lehet bunkó

De addig – sitty-sutty, hip-hop, örökölök egyet,
A net népe néz, hogy mi a pék,
Még Lőrinc komám is megirigyelné.

Háh..Lenne teli számlám, 
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj, 
Tartana a nagy agy-baj.

Jó anyám nem stróman
jaga diga diga daga daga jaga daga dom.
800 millás ajándékából, 
Futja még pár luxusdisznóól

Lesz majd egy engedelmes hites feleségem,
Jobb, mint a múltkori volt,
Moszkvai vétel nem lehet rajta folt

Bársonyban térül-fordul, úgy süti nékem
A Semjén lőtte rénszarvaskarajt.
Így mulat egy NERisztokrata

Innentől mindegy lenne, bármit is mondok,
Mindenem beszopja a nép
Sok pénzzel én rögtön bölcs lennék

Szétosztok ígéretet, nagy hazugságot, 
Mindig csak kampány idején.
Ha rámikszeltél megérdemeltél

Uhhh... Lenne teli számlám, 
jada jada jada jada dadi jadi jadi dom.
Éjjel-nappal, digi digi daj, 
Tartana a nagy agy-baj.

Venném én a kötvényt,
jaga diga diga jaga daga diga diga dom.

Egyezzünk meg, Viktorom,uram,
Osztozzunk meg azon, ami van.

Száz dicsőség néked odafenn!
S nékem egy kis pénz itt lenn!




Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.