61 millióért venne gázálarcokat a Készenléti Rendőrség

Viszont a beszerzésre kiírt közbeszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánították, így egyelőre csúszik a vásárlás - írja az mfor.hu.

Még 2017 júliusában eljárást megindító hirdetmény közzététele nélkül indított el közbeszerzési eljárást a Készenléti Rendőrség gázálarc készlet beszerzésére vonatkozóan nettó 60,816 millió forint keretösszegig. A készlet ARFA gázálarcot, a hozzá tartozó gázálarc hordtáskát, valamint 1 db ABEK 2 P3 szűrőbetétet jelentett a kiírás szerint. Az érdeklődőknek alig két hetünk volt az ajánlatok benyújtására, ennek ellenére három cég is jelentkezett.

A budapesti székhelyű Dräger Safety Hungária Kft. nettó 35 300 forintos, a debreceni Harmónia 91 Kft. nettó 32 348, a szintén budapesti Milpol Zrt. pedig 39 700 forintos
egységáron tudta volna leszállítani a gázálarcokat a Készenléti Rendőrségnek. Ha a legalacsonyabb ajánlattal számolunk, akkor legfeljebb több mint 1800 gázálarc készlet vehetnének, de minimum 1316-ot, az ajánlati felhívás értelmében ugyanis a közel 61 milliós keretösszeg 70 százalékáig van megrendelési kötelezettségük.

Az eljárás eredményéről szóló tájékoztatást március 23-án küldték meg a Közbeszerzési Hatóságnak, ami szerint eredménytelennek minősítették a közbeszerzést, arra hivatkozva, hogy valamelyik ajánlattevő az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekményt követett el.

Az ajánlati árak tekintetében a debreceni Harmónia 91 Kft. lehetett volna a befutó, a legkedvezőbb ajánlat tőlük érkezett. Az eljárás eredménytelensége, illetve annak oka miatt előzetes vitarendezési kérelemmel fordultak a Készenléti Rendőrség felé. A közbeszerzési adatbázisban elérhető levél szerint a cég sérelmezi, hogy nem lehet tudni, hogy melyik ajánlattevő esetében látták megvalósulni a fenti cselekményt. Azt ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ők nem követtek el ilyen tettet. Levelük végén arra kérik a Készenléti Rendőrséget, hogy csak a sértő cselekményt elkövetett pályázó ajánlatát minősítsék érvénytelennek, ne az egész közbeszerzési eljárást.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.