Húsvét alkalmából Ferenc pápa megkeresztelt egy nigériai koldust

A pápa vasárnap arra szólította fel a híveket, hogy ne dermedjenek le, ha igazságtalanságot látnak maguk körül, majd megkeresztelt nyolc felnőttet, köztük egy nigériai származású koldust, aki hőssé vált Rómában, miután megállított egy húsvágó bárddal hadonászó rablót. 

Fotó: ANDREAS SOLARO/AFP

John Ogah tavaly szeptemberben tepert le egy maszkos férfi egy bárddal a kezében 400 eurót akart elrabolni egy római boltból. A biztonsági kamerák rögzítették, ahogy Ogah visszatartja a támadót, amíg kiérnek a rendőrök. Az akció után azonban a nigériai férfi is lelépett a helyszínről, mert attól tartott, hogy ha észreveszik, hogy nincsenek rendben a papírjai, kiutasítják az országból. De amikor megtalálták, nem ez történt, egy hónappal később a rendőrség hálából tartózkodási engedélyt adott neki. 

Azóta munkája is van, John Ogah most a Vöröskeresztnél dolgozik, és van hol laknia is. A vasárnap mise előtt a római rendőrfőnököt kérte meg, hogy legyen a keresztapja. A keresztelésnél pedig a Francesco nevet választotta. A férfi a La Repubblicának azt mondta, nem akar hős lenni, egyszerűen azt szeretné, hogy legálisan, méltóságteljesen akar dolgozni az országban. (NBCNews)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.