Hadházy szerint az MSZP felrúgta az asztalt, ő pénteken mégis hajlandó egyoldalúan visszalépni

POLITIKA
2018 április 04., 09:06
comments 476

Írásban is megerősítem: amennyiben addig nem lesz országosan megállapodás az ellenzéki pártok között, péntek délután hajlandó vagyok egyoldalúan visszalépni Szekszárdon az egyéni jelöltségtől

- dobja le a bombát Hadházy Ákos LMP-társelnök friss Facebook-posztjában.

A politikus fb-bejegyzése ezek után az ellenzéki pártok visszalépések ügyében tartott keddi egyeztetéseivel foglalkozik, súlyos vádakkal illetve a szocialistákat. Az LMP-s politikus szerint

Az MSZP azonban este egy egészen bizarr, irreális, inkorrekt és érthetetlen , improvizált "ajánlatot " adott. Gyakorlatilag felrúgta az asztalt. Estig úgy látszott, ha széleskörű megegyezésben nem is érdekeltek, hajlandóak megegyezni bizonyos körzetekben. Ehelyett mást választottak. Az ajánlat egy szimpla kommunikációs trükk, amivel a választókat arról akarják győzködni, hogy az LMP együttműködésre képtelen és nem elkötelezett a kormányváltásban.

Hadházy ezt még azzal fejelte meg, hogy

Ezt az elnökségi határozatukat mintha a Fidesz írta volna, hogy biztosan ne legyen együttműködés.

Na de mi ez az ajánlat és mire föl Hadházy felháborodása?

A politikus a 444 kérdésére felidézte, hogy a keddi ellenzéki egyeztetéseken délutánra olyan kompromisszum körvonalazódott, hogy az MSZP 7-9 egyéni körzetben nem indítana jelöltet az LMP-ssel szemben. (Az LMP őseredeti terve még az volt, hogy 40-50 körzetben egyezzen meg az MSZP, az LMP és a Jobbik, hogy csak egyikük indítson jelöltet, de ezt nem tudták keresztülvinni.) Végleges megállapodás ugyan nem született erről a 7-9 körzetről kedden délután, de az LMP-sek úgy értelmezték, hogy jó úton haladnak a gyors megegyezés felé. Ehhez képest este az MSZP azt jelentette be, hogy az elnökségük megszavazta, hogy csak 4 körzetben - Gödöllő, Szekszárd, Csepel, Belváros - lépnek vissza. 

A korábbiakkal homlokegyenest ellenkező, improvizált ajánlatról van szó - mondta a 444-nek Hadházy. Miközben az MSZP 3 helyen kedvezne az LMP jelöltjének, a pártnak 27 helyen kéne visszalépnie a szocialisták javára.

Itt közbevetettem, hogy ha sokkal több helyen állnak jobban az MSZP egyéni jelöltjei, miért nekik kéne visszalépniük. Hadházy erre elmagyarázta, hogy a visszalépések esetén kieső - és igen fontos, több mandátumot is eldöntő - töredékszavazatok miatt egy ilyen egyeztetés nem pusztán arról szól, hogy hol ki áll jobban, hanem arról is, hogy kompenzálni kell azt a pártot, amelyik sok helyen lép vissza, hogy ezzel ne veszítsen aránytalanul sokat. A jelenlegi kutatások szerint az MSZP 11-12, míg az LMP 8 százalék körül áll, mondta a politikus, így szerinte a kompromisszumnak is nagyjából ezeket a támogatottsági arányokat kellene tükröznie. 

A fentiek szellemében alakult ki a 7-9 körzetes ajánlat, amit a szocialista elnökség kedden este felülírt.

Hadházy posztjának érdekessége, hogy a következő szavakkal dicséri benne azt az MSZP-s Harangozó Tamást, aki Szekszárdon közvetlen vetélytársa, "érthetetlennek" nevezve, hogy

Harangozó Tamás, az egyik legaktívabb , és amúgy nem kompromittálódott mszp-s politikus csak a 16. a listájukon.

Az fb-bejegyzést Hadházy azzal zárja, hogy

Visszautasítom, hogy az LMP ne törekedne megegyezésre ellenzéki pártokkal és továbbra is remélem, hogy lesznek ilyenek. Nem rajtunk múlik. És bár tartok attól, hogy az MSZP ezzel egyszerűen visszaél, az Lmp elkötelezettségének bizonyítékául megismétlem: amennyiben péntek délutánig nem lesz értelmezhető országos megegyezés legalább valamelyik ellenzéki oldallal, én Szekszárdon kész vagyok egyoldalúan visszalépni

Hadházy tehát egyéniben Szekszárdon jelölt. A Közös Ország Mozgalom által megrendelt korábbi felmérés szerint itt egy hónapja a város fideszes polgármestere, Horváth István 50 százalékon állt, annyin, mint az összes ellenzéki együtt. Az akkori adatok szerint a három szóbajöhető ellenzéki jelölt között az MSZP-s Harangozó Tamás vezetett a jobbikos Szabó Balázs és Hadházy előtt, de a különbségek kicsik voltak. A felmérés azt mutatta, hogy visszalépések esetén minimális különbséggel Hadházy lenne a legerősebb ellenzéki kihívó, bár ő is simán kikapna. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.