A BP szerint egy olajkatasztrófa direkt jót tenne Ausztrália érintetlen vidékének

külföld
2018 április 06., 08:03
comments 80

Bravúros érvet talált a világ egyik legnagyobb olajipari vállalata, a BP arra, hogy miért is kéne engedélyezni az olajkitermelést Ausztrália érintetlen partvidékén a Nagy Ausztrál Öbölnél. Szerintük az, ha ott netán bekövetkezne egy katasztrófa - ami néha bekövetkezik, 2010-ben a BP Deepwater Horizon fúrótornyából például 4,9 millió hordó olaj ömlött ki és szennyezte be 176 ezer négyzetkilométeren, majd két magyarországnyi területen a Mexikói-öblöt -, az "fellendíthetné" a helyi gazdaságot, mert az olaj feltakarítása munkahelyeket teremtene és növelné a gazdasági aktivitást.

Szerintük így már "társadalmilag elfogadható" kockázat az érintetlen természet pusztulása.

A BP 2016-ban adta be kérelmét az ausztrál hatóságokhoz, amihez ezt az indoklást csatolta. A dokumentumokat a Climate Home News című környezetvédő lap szerezte meg és publikálta. A hatóság válaszában pontosításokat kért, illetve néhány meredek állítás törlését is. A törlendő állítások közé sorolták az olajszennyezés gazdaságélénkítő hatásáról szóló fejtegetést is. (Via WA Today)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.